100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Idevalósiak vagyunk, ma reggel tudtuk meg, hogy jön a góré. Gondoltuk, megnézzük a vasútállomást, de elhajtottak minket” – mondta két középkorú férfi kedd délután a Békés vármegyei Lőkösházán, a román határ közeli falut Békéscsabával összekötő 30 kilométeres vasúti szakasz átadója előtt. Beszélgetésünket az szakította félbe, hogy megérkeztek az Orbán Viktort és Lázár Jánost szállító sötétített ablakú autók, nyomukban meg egy busz is tele emberekkel, főleg nyugdíjasokkal.
A TEK már fél tizenegy körül kint volt a helyszínen, le is zárták a terület egy részét. Az önkormányzat előre tájékoztatta a lakosokat, hogy reggel hattól este nyolcig a vasútállomást módosított útvonalon lehet megközelíteni, változik a forgalmi és a parkolási rend.
Az átadóra meghívó hiányában nem engedtek be minket. A szervezők állítása szerint „főleg helyi sajtó” volt a listájukon, arra a felvetésre, hogy a független lapok közönsége így hogyan olvassa majd a miniszterelnök szavait, azt mondták, az MTI tudósítani fog a rendezvényről.
„Nem önök jöttek miattunk, hanem mi jöttünk önök miatt” – szólt később a kormányfő a közönséghez, tudtuk meg a Facebook-élőjéből. Elmondása szerint látott a sorok között ismerős arcokat is, akikkel a Digitális Polgári Körök szombati nagygyűlésén találkozott. „És látom felsorakozni a vármegyei lobbiválogatottat is a képviselők es választókerületi elnökök személyében” – jegyezte meg.
Beszédét azzal folytatta, hogy felidézte a szomszédos városban, Gyulán született Krasznahorkai László nagy hatású írását, a Sátántangót, amely egy meg nem nevezett, de Békéscsabára hajazó településre tartó vonat leírásával kezdődik. „Ami abban a regényben elénk tárul, az Lázár miniszter úr rémálma. Soha meg nem érkező vonatok, kapkodó állomásfőnök, frusztrált utasok, lepukkant állomások” – fogalmazott.
Úgy látja, a Békéscsaba és Lőkösháza közötti vasútszakasz felújításával ez megváltozott, „a regény a múlt, ez itt meg a jövő”. Orbán szavai szerint „itt már nincsenek eltűnő vonatok, lepukkant állomások és ideges masiniszták sem. Vannak helyettük modern, gyors vonatok és szép régi állomások”.
Ugyanakkor „a munka még nincs kész”, utalt ezzel a jövőbeli fejlesztésekre. A miniszterelnök „kellő szerénységgel, de azért büszkén” megjegyezte, hogy a Fidesz-KDNP jelenleg az egyetlen magyarországi politikai közösség, amelynek van Alföld-programja. Ez szerinte érhető, mert „Lázár Hódmezővásárhelyről teljesen, ő meg Mezőtúrról félig” származik, szóval még jó, hogy „legalább nekik van Alföld-programjuk”.
Orbán azt ígérte, a program részeként idén elkészül a teljes M44-es autópálya, amely Békés vármegyét köti össze a többi sztrádával. Tervezés alatt van a Békéscsaba–Debrecen autóút, és épül Szolnok–Kisújszállás közötti út is. A Lőkösháza–Békéscsaba szakasz mellett pedig készül a Szeged–Kiskunfélegyháza vonal is. Így – a Budapest–Belgrád vasutat is beleszámolva – összesen három autópálya és három vasút épül az alföldi térségben.
„Ráadásul ezen a vonalon az eddigi 100 kilométer helyett – ha sikerült – 160-nal lehet majd közlekedni” – jegyezte meg Orbán. A román oldalon is építik a brassói szakaszt, tette hozzá. „Ha mindenki elkészül azzal, amit vállalt, akkor öt órával rövidül le a Budapesttől Brassóig, azaz a Kárpátok lábáig tartó út. Jól jön ez majd” – mondta sejtelmesen.
Az Alföld-program másik fele a munkahelyekről szól. Emlékeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt heti bejelentésére, amely szerint a magyar kormány 49 milliárd forintos támogatással hoz létre gyárat Békéscsabán, ezzel 2500 munkahelyet teremtve. Orbán úgy számol, a szingapúri Vulcan Shield Global, valamint Gyulán az Airbus, Kecskeméten a második Mercedes-gyár, Szegeden a BYD és Debrecenben a BMW együtt – közvetetten és közvetlenül – mintegy ötvenezer új munkahelyet hoz létre.













