Felmentették a munkavégzés alól Sulyok Tamás kommunikációs igazgatóját

Szeptember 3-án közös megegyezéssel megszűnt Szántó Georgina munkaviszonya a köztársasági elnök hivatalában, a felmondási idő alatt pedig felmentették a munkavégzés alól – tudta meg a Telex. A kommunikációs igazgató korábban egy Facebook-bejegyzésben „Telex-selejtnek” nevezte a lapot, egy poloskát ábrázoló fotóval illusztrálva.

Szántó korábban az Alkotmánybíróság kommunikációs igazgatója volt, majd Sulyok Tamást követte a Sándor-palotába. Az államfő tavaly márciusi hivatalba lépésétől idén februárig a Kommunikációs Igazgatóságot vezette, június 18-ig sajtófőnökként az Elnöki Kabinet tagja volt, június 19-től pedig főigazgató-helyettesként a Programmegvalósításért Felelős Kabinetet irányította, írja a lap.

E tisztségében Szántó feladata volt a köztársasági elnök bel- és külföldi programjainak előkészítése és lebonyolítása, valamint a Kommunikációs és a Protokoll Igazgatóság munkájának felügyelete. Akkor is ő felügyelte a kommunikációt, amikor Sulyok Tamás Facebook-posztjából kitörölték az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról szóló bejegyzésben.

A módosítás nyomán a Sándor-palota vizsgálatot indított, és közleményben hangsúlyozta, hogy „olyan biztonsági garanciákat hozott létre, amelyek nemcsak minimalizálják, de a jövőben ki is zárják a hibalehetőségeket”. Két hét telt el a nagy visszhangot kiváltó átírás és Szántó távozása között, de

nem tudni, hogy a kettő között van-e bármilyen összefüggés.

A Sándor-palotától megkérdezte a Telex a döntés okát és a kezdeményező kilétét, de csak annyit közöltek, hogy közös megegyezéssel szűnt meg Szántó munkaviszonya. Őt is elérték, de nem kívánt nyilatkozni.

Szántó neve márciusban került előtérbe, amikor Facebookon így fogalmazott: „A Telexnek az sem drága, hogy összevissza hazudozzon a köztársasági elnökkel (!) kapcsolatban, hangzatos címeket gyártva provokáljon, és ferdítsen. Hazudozni az megy. Szégyellje magát az összes ilyen. De tényleg.”

A bejegyzés előzménye az volt, hogy a Sándor-palota a Telex kérdésére közölte: Orbán Viktor március 15-i poloskás beszéde nem a nemzet megosztásáról szólt. „Az államfő politikusi beszédeket nem kommentál, csak akkor, ha az a társadalmi béke megbontására, és a nemzet megosztására szólítja fel az embereket. Itt ilyen nem történt.”

A poszt és a cikk nyomán a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága közleményt adott ki, amely szerint a Telex megtévesztő módon tulajdonított állításokat a köztársasági elnöknek, mert a válaszban nem szerepelt, hogy az államfő személyes véleményét közlik.

Az Ugytudjuk.hu információi szerint Szántó pályája a Szombathelyi Televízióban indult, majd a közmédiánál és a Karc FM-nél dolgozott műsorvezetőként. Innen került az Alkotmánybírósághoz, majd a Sándor-palotába, több mint kilenc éven át közvetlenül Sulyok Tamás mellett tevékenykedve.

Fotó: Bruzák Noémi / MTI