„Szeresd a hazád és építsd a holnapot” – hangoztatta Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) elnöke a párt augusztus 20-i ünnepségén, szerdán Pannonhalmán, ahol meghirdette a tíz pontból álló Szent István-programot.
Az MTI beszámolója szerint Magyar Péter beszédében arról is szólt, hogy az ország akkor áll erős lábakon, ha a lelkében béke, törvényében rend, a mindennapjaiban munka és méltóság van. Elmondta, a történelem során mi, magyarok mindig felálltunk, leráztuk a port és újrakezdtük, mert a Szent István-i parancs, miszerint építs, tarts rendet és maradj Európa része, belénk ivódott.
A pártelnök szerint „ma a népességünk fogy, a falvaink kiürülnek, egészségünk törékenyebb, mint a szomszédainké. A várólisták hosszabbak, mint amennyit a türelmünk elbír. Oktatásunk az élmezőnyből a középmezőnyben ragadt, miközben a jövő a tantermekben dől el. A víz, amelyből az országunk lett, ma gond és hiány, aszályok, kiszáradó tavak és sérülékeny földek. A levegő, amely lassan ölő méreggel töltődik”.
Miközben mindez történik, „a mai hatalom kizárólag önmagát szolgálja, nem a nemzetet. Keletről jön a suttogás, ami azt ígéri, könnyebb megalkudni, mint állva maradni” – tette hozzá. Magyar szerint a magyar út sosem a könnyű út volt. Pannonhalma békéje nem menekülés a vaslóság elől, hanem útmutató. Aki a kormányzás felelősségét megkapja, annak egy ország ad bizalmat, kölcsönbe – mondta, hozzátéve, hogy ezzel a tudattal kell közösen cselekedni. „Ma mindannyiunk közös ügye a működő Magyarország.”
Magyar Péter elmondta, a Szent István-programot nem négy évre, hanem egy nemzedéknyi időre, „minél messzebbre előre tekintve” hirdeti meg a párt „Tíz pontban mondjuk ki, hogy mit vállalunk, ami mögé tudás, munka, felelősség és össszefogás kerül.”
Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy ez a tíz pont egy munkaterv és mindegyik pont mellé állítanak forrást, határidőt és felelősöket. „A program végrehajtását a Tisza-kormány megalakulásának első napjától nyilvánosan, negyedéves bontásban követjük majd.” Úgy véli, ha ez a tíz pont megvalósul, akkor Magyarország nemcsak túlél, hanem gyarapodik, nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában.
Tarr Zoltán, a Tisza párt alelnöke és európai parlamenti képviselője azt emelte ki felvezető beszédében, hogy a párt elindítja a megbékélési programját a választások után, aminek a célja „egyrészt a szembesülés az elmúlt bő másfél évtized pusztításával, feltárva, hogy kik és milyen módon tettek az ország, a közösség ellen”. Másrészt segíteni, támogatni a családokat, közösségeket, hogy „együtt megtalálhassuk, milyen békességben élni”.

Fotó: Tisza Párt / Facebook