Hétfőn benyújtotta a Fidesz a gyülekezési törvény módosítását, amely kimondja, hogy „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért,” írja a Telex.
A gyermekvédelmi törvénynek arra a paragrafusára hivatkoznak a beterjesztők, amely szerint „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.
A törvénymódosítás alapján szabálysértést követ el, aki „a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen – a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére – részt vesz”.
A rendőrség arcfelismerő szoftvert is használhat a résztvevők azonosítására, a szabálysértésért pénzbírságot szabhatnak ki, amit nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani. A befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani. A javaslat szerint a tilalom érvényesítése érdekében szükség lesz még átmeneti rendelkezés megalkotására, „amely a folyamatban levő ügyekre is kiterjed”.
A javaslatot Selmeczi Gabriella, Dunai Mónika, Hegedűs Barbara nyújtotta be a Fidesz részéről, és Juhász Hajnalka, Vejkey Imre és Hollik István a KDNP részéről.
Orbán Viktor a februári évértékelő beszédében jelentette be, hogy beleírják az Alaptörvénybe, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, jegyzi meg a Telex. „Sőt, azt tanácsolom, hogy a pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő” – fogalmazott.