100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Kézzelfogható távolságban van, és el fogjuk érni az egymillió forintos havi átlagfizetést” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában az MTI szerint. Szerinte „biztató jel, hogy már most van 4000 olyan pedagógus, aki 1 millió forint fölött keres”.
A kormányfő úgy véli, „a magyar gazdaságpolitika faktora, hogy az emberek, akik a gazdaságot valójában működtetik, elhiggyék, olyan szituációban vagyunk, amikor komoly dolgokat lehet csinálni”. Ha viszont sikerül „a magyar közvélemény egy részére jellemző cinizmust vagy áttörni vagy megkerülni”, akkor a gazdaság meglendül a miniszterelnök szerint. Orbán arról is beszélt, hogy a Donald Trumo novemberi győzelme már tavaly is jó hatással volt a gazdaságra, de idén még inkább arra számít, hogy „az amerikai hátszél dagasztani fogja a magyar vitorlákat”.













