Több mint kétszáz üveg brandyt talált a NAV egy román járműben az M5-ösön, a sofőr azt mondta, ő inná meg az összeset

Több száz üveg brandyt hozott magával egy román sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös autópályáról tereltek le ellenőrzésre.

A NAV azt közölte kedden az MTI-vel, hogy Romániából Belgiumba tartott hat utasával az a 31 éves férfi, akinek járművét a sztráda kiskunfélegyházi pihenőhelyén vizsgálták át a járőrök.

A raktér átkutatásakor kiderült, hogy az utasok csomagjai alatt 246 román konyakosüveg van, a sofőr azt mondta, hogy a 170 liter égetett szeszt ő rejtette el, és mindegyiket saját fogyasztásra vásárolta.

Az illegálisan behozott termék mennyisége jelentősen túllépte az EU-n belüli utazási szabályokban meghatározott keretet, a pénzügyőrök a mintegy kétmillió forint értékű alkoholterméket lefoglalták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak.