Eltört a Szank–Algyő kondenzátumvezeték, olaj ömlött a környezetbe Kiskunmajsánál

Súlyos olajszennyezés Kiskunmajsán egy eltört MOL-csőből – ezzel a címmel osztotta meg Facebook-oldalán a Greenpeace, hogy nagy mennyiségű, nyersolajnak tűnő anyag ömlött egy mezőgazdasági területeken folyó csatornába a kiskunmajsai termálfürdő közelében.

Azt írják, az anyag a MOL Szank és Algyő között futó, úgynevezett kondenzátumot szállító vezetékének sérülése miatt kerülhetett a környezetbe. A területen szerdán elkezdték a kármentesítést, az olaj kiszivattyúzását, a nád vágását. A csatorna a szervezet információi szerint érinti a település mellett található Dombi-tavat, ezért még a szokottnál is fontosabb a minél gyorsabb kármentesítés.

A Mol a Telexnek azt írta, valóban észleltek szivárgást a Szank–Algyő kondenzátumvezetéken, melyet azonnal elzártak, a szállítást pedig leállították. A vezeték mintegy 95 százalékban a közeli olajkútból kitermelt rétegvíz mellett körülbelül 5 százaléknyi olajat szállított. „A kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezető csatornáját érintette a szennyezés, ennek továbbterjedését egy ideiglenes gáttal akadályozták meg.”

A vállalat a lappal azt is közölte, hogy szakembereik elkezdték a vezeték javítását, és a hatóságokkal folyamatosan egyeztetve szállítják el a szennyezett földet és vizet, valamint gondoskodnak az eltávolított föld pótlásáról is.

A Greenpeace helyszíni beszámolók alapján azt írja, émelyítő bűz van az egész térségben. Csak bízni lehet benne, hogy nem kerül végzetesen sok mérgező anyag a talajba és a talajvízbe. Reméljük, meg tudják akadályozni a jelentős ökológiai kárt.” Úgy vélik, a fosszilisekből óriási profitot termelő cégek nem tudják 100%-ig garantálni, hogy sosem kerül ki a berendezéseikből szennyezés.