100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2857,7 milliárd forintos hiánnyal zárt, derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből, amit a Telex szemlézett. A központi költségvetés 2862,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 172,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 168,4 milliárd forintos hiányt mutattak.
Augusztusban egy hónap alatt 414,3 milliárd forintos hiányt mutatott a központi alrendszer, amint a Pénzügyminisztérium szerint az adóbevételek szezonalitása árnyal, valamint a dupla családi pótlék kifizetése, a közösségi közlekedés és a közutak fejlesztése, illetve hogy többet költött a kormány, mint tavaly.
Augusztusra a számok 300 milliárddal haladták meg a költségvetési törvényben eredetileg erre az évre tervezett összeget, jegyzi meg a 444. A mostani minden idők legnagyobb augusztusi hiánya, a minisztérium által említett szezonális tényezők jelentős része minden évben jelen van. A hiány 2022-ig a 200 milliárdot sem érte el.
A közlemény azt írja, „a szezonális folyamatokra visszavezethető augusztusi egyenleget követően a kormány ismét mérsékelt pályán tartja a hiány mértékét”, és hozzáteszik azt is, hogy „a kormány figyelemmel kíséri a költségvetési mutatók alakulását,
és amennyiben szükséges, további intézkedésekkel tartja a kitűzött hiánycélt”.
Beszámoltak arról is, hogy meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek. Nyugellátásokra 4281,8 milliárd forintot, míg gyógyító-megelőző ellátásra 1781,6 milliárd forintot fordítottak az év első nyolc hónapjában.
Szintén kiemelendő, hogy augusztus végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések összege 2413,8 milliárd forint volt, amely 695,5 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésénél.
Augusztus végéig 673,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások 1086,3 milliárd forintot tettek ki. „A kormány elkötelezett a hiány és az államadósság csökkentése mellett. A költségvetés hiányát az idei évben 4,5 százalékra, jövőre 3,7 százalékra, 2026-ra pedig 3 százalék alá mérsékli” – szögezte le a minisztérium.













