100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Meghalt egy 17 éves fiú, aki láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel kerékpározott Békésben, Battonya határában hétfő este, amikor a gyanú szerint egy hódmezővásárhelyi kombájn elütötte – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A gázolás után a gép vezetője elhagyta a helyszínt, de a rendőrök azonosították és előállították.
Egy Dombegyház felől a város irányába tartó buszsofőr este nyolc óra előtt értesítette a rendőrséget, hogy egy élettelen férfit és mellette egy összetört kerékpárt vett észre az út szélén. Ekkor derült ki, hogy a battonyai fiatalembert egy kombájn üthette el. A gép 58 éves vezetőjét éjfél után néhány perccel hódmezővásárhelyi otthonából állították elő, a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A tragédia kapcsán a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy rövidülnek a nappalok, ősszel egyre többet kell majd sötétben közlekedni, ezért fontos, hogy a kerékpárosok viseljenek láthatósági mellényt, fényvisszaverő ruhát, szereljék fel szabályosan a lámpákat.













