100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Országos sajtónapot rendeznek Kecskeméten június 29-én, ahol a Telex, a 444, a HVG vagy a Partizán mellett a vidéki független sajtó képviselői is jelen lesznek. Az érdeklődők számára két beszélgetéssel készülnek kecskeméti kollégáink, előbb Gulyás Mártonnal lesz szó a vidéki nyilvánosság helyzetéről, majd Puzsér Róbert fejti ki véleményét újságíró és politikus viszonyáról.
A KecsUP hét kiadó tíz másik vidéki független hírportáljával (Nyugat.hu, Enyugat.hu, Szegeder, Veszprémkukac, Szabad Pécs, Szol24, Borsod24, KecsUP, Szabolcs24, Debreciner) összefogva 2020-ban hozta létre a Független Helyi Lapok Közösségét (FÜLKE), mert hiszünk abban, hogy a vidéki Magyarország sokkal színesebb kulturálisan, társadalmilag, világnézetileg, mint ahogyan azt az országosan és helyben központosított tartalomgyártás a helyi olvasók elé tárja.
A FÜLKE partnerlapok együtt nem formális keretek között, lazán, de meghatározott célok és elvek szerint működnek. Rendszeres találkozókat szervezünk a bázisvárosokban, közös vidéki lapszemlét készítenek, továbbá szakmai fórumokon megosztják egymással a jó gyakorlatokat. A Szegeder olvasói március végén találkozhattak a KecsUP és a Debreciner szerzőivel Szegeden.
A június 29-i sajtónap célja a vidéki és országos újságok közötti párbeszéd erősítése, a független hazai újságírás kihívásainak megvitatása, szakmai kérdések és viták megbeszélése, láthatóság, olvasókkal való találkozás és bemutatkozás.
A sajtónap nyilvános programja:
13:00–15:00 – Pódiumbeszélgetés Gulyás Mártonnal a vidéki nyilvánosság helyzetéről
A Partizán 2024-ben országos turnéra indult, hogy feltérképezze mi a helyzet az országban, hogy néznek ki a politikai harcterek Budapesten kívül. Hét megyeszékhelyre látogattak el tavasszal, ennek a turnénak az összegző záróállomása Kecskemét, ahol Gulyás Mártonnal, a Partizán főszerkesztőjével beszélgetnek a szervezők a turné élményeiről, tapasztalatairól.
15:30–17:00 – ÚJSÁGÍRÓ x POLITIKUS – pódiumbeszélgetés Puzsér Róberttel
Újságíróból politikus, politikusból újságíró: átjárás a két hivatás között, illetve Puzsér Forrás (2024) című új könyvének bemutatója.
Belépő: összevont belépő a teljes délutánra: 2.500 Ft. Ha csak az egyik beszélgetésre jönnél, akkor 1.500 Ft.













