Még mindig nem tud beköltözni a budai villába Sulyok Tamás, Novák Katalin foglalja a helyét

Mai napig a köztársasági elnökök rezidenciájának számító, a budai hegyekben lévő Béla király úti villában lakik Novák Katalin ex-köztársasági elnök, derítette ki a 444.hu. A lap azt írja, a törvény szerint a jelenlegi államfő, Sulyok Tamás a rezidencia használatára jogosult, amelyet köteles igénybe venni.

Novák a kegyelmi botrány okán még február 10-én mondott le, utódjának az Országgyűlés február 26-án a szintén szegedi kötődésű – és egy ideig innen munkába járó – Sulyok Tamást választotta meg, aki március 5-én vette át a hivatalt. A 444 május végén megkereste Novákot, mikor tervez kiköltözni, de nem válaszoltak.

Június 6-án Sulyok hivatalát is megkeresték, melyre a következő válasz érkezett: „Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök és családja ugyanabban az ingatlanban élnek, amely ingatlan már köztársasági elnök úr alkotmánybírósági elnöksége alatt is rezidenciául szolgált. Nincsen szükség több, más jellegű biztonsági intézkedésre, mintha a Béla király úti rezidenciában laknának.”

A 444.hu az Országgyűlés Hivatalát is megkereste az esetleges kiköltözés kapcsán, a hivataltól egyetlen mondat érkezett válaszként a számos feltett kérdésre: „Novák Katalin részéről az Országgyűlés Hivatalához nem érkezett lakásigénylésre vonatkozó kérelem.”