Magyar Péter: A Vajdaságban is árad a Tisza

„A Vajdaságból 40 ezer szavazat jött, ami nem túl nagy eredmény, mondom is innen, üzenem Pásztor Bálintnak: sokkal több szokott lenni. Valószínűleg ott is árad a Tisza, csak még nem tudtuk úgy elérni ezeket az embereket” – mondta a Klubrádiónak csütörtökön adott interjúban Magyar Péter.

A Szabad Magyar Szó szemléje szerint Magyar a határon túli magyarokról is szólt a múlt vasárnapi szavazás kapcsán. „A másik a levélszavazat. Eleve 12 vagy 11 ezer érvénytelen szavazat volt, ami extrém sok. És nem arra gondolok, hogy valaki ott beixelgette vagy eleve tönkretette, hanem eleve olyan bonyolulttá teszik direkt a kitöltési útmutatót, hogy csak kik tudják kitölteni szinte? A vajdasági magyarok. És miért? Nem azért, mert a vajdasági magyarok jobbak ebben, hanem a VMSZ, ami a Fidesz testvérpártja és sok milliárd forintból él, különböző támogatásokat kap és Pásztor Bálint az új elnök, az örökös a párt élén – ők segítenek.”

A Tisza Párt alelnöke szerint valószínűleg előre kitöltik, „aláírják vagy alá nem írják, de megmutatják és szervezetten gyűjtik a szavazatokat és szedik össze. És ha látjuk, hogy ez az eredmény úgy jött össze, hogy a Vajdaságból 40 ezer szavazat jött, ami nem túl nagy eredmény, mondom is innen, üzenem Pásztor Bálintnak: sokkal több szokott lenni. Valószínűleg ott is árad a Tisza, csak még nem tudtuk úgy elérni ezeket az embereket.” 

Rengeteg visszajelzést kapnak Magyar Péter szerint például Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, hogy velük vannak és támogatják őket és mindenben számíthatnak rájuk. „Nem az lesz a szavazati arányuk a külhoni magyaroknak, mint ami szokott lenni, egyáltalán nem ez lesz.”

Magyar szerint jelenleg a Fidesz lejtőn van, ami csúszós tud lenni, s jobb időben leugrani róla, ő a miniszterelnök helyében előrehozott választást írna ki. A Tisza Párt alelnöke szerint akkor is meg fogják nyerni a választást, ha idén lesz, de akkor is, ha 2026-ban.