Mindössze 41 szavazattal nyert Karácsony Gergely Budapesten

Az NVB az érvénytelen szavazatok újraszámolása után arra jutott, hogy Karácsony Gergely nyert 41 szavazattal, írja a Telex. A lap tudósítása szerint az eredményhirdetésen először hibásan mondtak egy számot, amikor a főpolgármester-jelöltekre érkezett plusz érvényes szavazatokat sorolták.

Nem zajlott zökkenőmentesen a második eredményhirdetés a főpolgármester-választáson. Az NVB ülésén elsőre azt közölték, hogy az érvénytelen szavazatok átvizsgálása után 112 új érvényes szavazatot találtak Karácsony Gergelyre, és 363-at Vitézy Dávidra, ám ez utóbbit pár perccel később pontosították úgy, hogy Vitézynek 395 új szavazata van. Ezzel Karácsony 324 szavazatos előnyéből 41 maradt mag.

Ki is hirdették, hogy a főpolgármester-választást a regnáló polgármester nyerte. Az eredmény kihirdetése után az utcáról örömujjongás hallatszódott be, az NVI épülete elé ugyanis Karácsony hívott össze egy tüntetést. A pár száz fő részvételével zajló eseményen Karácsony megerősítette korábbi álláspontját, hogy  bármilyen eredmény is születik, új választást fog követelni.

Az eredményhez Vitézy már gratulált is közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármesternek. Az általam kezdeményezett újraszámlálás alapos és indokolt volt, véli Vitézy, aki szerint ez igencsak súlyos szavazatszámlálási problémát mutat. Úgy véli, teljesen felelőtlen és erkölcstelen volt az a hergelés és hisztéria, amit Karácsony Gergely az elmúlt két napban művelt. Mocskolódott és hazudott, köztisztviselőket vádolt bűncselekményekkel, a szavazóimat sértegette, csak azért, mert azt hitte veszíteni fog.

Az NVB időközben elutasította Vitézy indítványát arról, hogy a IV. és a VII. kerületben semmisítsék meg az eredményeket, és ismételjék meg a választást, az indokolás szerint azért, mert Vitézy nem tudta megfelelően alátámasztani ezt az előterjesztését. Ezért már csak egy jogorvoslati eljárás van hátra a végleges eredményekig, mégpedig a Karácsony Gergely által javasolt új választásról való döntés.

Fotó: Lakatos Péter / MTI