Rendőrakadémiára „iskoláztak be” leendő kórházigazgatókat

A Belügyminisztérium bentlakásos kiképzésén kell részt venniük azoknak a kórházi vezetőknek, akik reményeik szerint a tavaly év végén váratlanul és extra gyorsasággal felmentett főigazgatók helyére kerülhetnek, írja a Népszava.

A lap úgy tudja, az érintetteknek június 17-én kell „bevonulniuk” a remeteszőlősi Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrképző Akadémiájára. Többek között itt oktatják, képzik például az utcai rendőrjárőröket, valamint az úgynevezett erdészeti szakembereket: a halászati és a mezőőröket, a hivatásos vadászokat.

A belügy a Népszava kérdésékre közölte, egy „személyes jelenlétet igénylő továbbképzés” indul. A tárca erről csak annyit árult el, hogy a főigazgató-jelöltek kiválasztása az idei évtől kezdődően egy komplex vezető-kiválasztási rendszer alapján történik, ennek része az említett továbbképzés is. Ez alapvetően két részből, elméleti ismeret átadásból, illetve vezetői kompetenciafejlesztő tréningből áll.

Emlékeztetnek, a tavalyi intézményvezetői felmentésekkel egyik napról a másikra mintegy 25–26 kórház maradt főigazgató nélkül. Volt, akitől – érdemeit elismerve – a nyugdíjkor betöltésére hivatkozva vált meg a tárca, de akadtak olyanok is, akikkel elégedetlen lett az ágazat vezetése. A lap úgy tudja, a mostani képzésre kevesebb mint egy tucatnyi jelöltet „iskoláztak be”.