100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Miközben a SPAR és az Aldi csúnya veszteségekről számoltak be, a Penny Market éves beszámolója kimondottan jól néz ki. A német diszkontlánc az előző évi 155 millió forintos mínusz után 2023-ban 4,35 milliárd forint nyereséget ért el, vette észre a hvg.hu.
A tulajdonosok azért óvatosak voltak, és a teljes nyereséget benn hagyták eredménytartalékban, semmit nem vettek ki belőle osztalékként, írják. A Penny árbevétele 404 milliárd forintról 488 milliárdra nőtt, azaz 20,8 százalékkal emelkedett, kicsivel a 17,6 százalékos éves infláció fölött.
Miközben a bevétel 84 milliárddal lett nagyobb, az áruik beszerzési értéke csak 61 milliárd forinttal nőtt meg, 303-ról 364 milliárdra. A dolgozók béreire és az ezekhez kapcsolódó járulékokra 29,5 helyett 35 milliárd forintot költöttek, közben pedig emelték a létszámot is, 4531-ről 4798 főre.
Nemrég írtunk arról, hogy egyes értesülések szerint októberben nyithat a negyedik szegedi Penny a Mömax mellett, a Kálvária sugárúti ZHL ruházati áruház helyén.













