100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A meleg tavaszi időszak nyomán idén már várhatóan július elején beindulhat a hazai görögdinnye szezonja, írja az agroinform.hu.
„A hazai piacon jelenleg kapható spanyol, görög importdinnyéket a szokásos július közepe helyett idén már július elején leválthatja a hazai kínálat – mondta a portálnak Nagypéter Sándor, a Fruitveb alelnöke, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke. „Ez várhatóan nem okoz majd túlkínálatot, mivel az importdinnyék érésére is a szokásosnál hamarabb került sor ebben az évben.”
A 2022-es mélypontot követően ismét növekedni kezdett a dinnye termőterülete. Békés vármegyében például 5 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ám a legnagyobb arányú, 35–40 százalékos növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében zajlott le. Az országos termőterület újra 3000 hektár körül alakul, ami azonban még mindig 15 százalékkal elmarad a 2021-es szinttől, írják.
A termőterületek ingadozását elsősorban a dinnyetermelés átlagosnál nagyobb kiszámíthatatlansága magyarázza. Az adott szezon sikere az utolsó pillanatig kétséges, egy hűvösebb nyári időszak éppúgy áthúzhatja a dinnyések számításait, mint egy, a vártnál nagyobb importdömping. A bizonytalansági tényezőket ugyanakkor több módon is képesek csökkenteni a termelők:
- A hagyományos, magról vetett fajták helyett ma már egyre inkább korszerű hibrid változatok oltott palántáit ültetik ki, amelyek amellett, hogy ellenállóbbak, hamarabb is tudnak beérni.
- Csepegtető öntözéssel és talajtakarással hatékonyan tudják ellensúlyozni egy-egy aszályosabb időszak kedvezőtlen hatásait.
A vásárlói igényekhez is igazodni kell, a vevők ugyanis egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Jóval nehezebb eladni a 8–10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket is, mivel a hűtőszekrényben is könnyen tárolható dinnyéket keresik a vevők. Egyre kevésbé él már az a hiedelem, hogy a kisebb méretű dinnye kevésbé érett és zamatos, hiszen a hibrid fajták eleve ilyen méretre lettek kinemesítve.

„Az idén jelentős dinnyeáremelésre nem kell számítani. Bár a munkabérköltségek idén is emelkedtek, a műtrágya ára például tavaly óta sokat mérséklődött. Így az árak a tavalyi szint közelében alakulhatnak” – mondta a portálnak Nagypéter Sándor.













