100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A tavalyi mélypont után tovább csökkent a MÁV-Start üzemképes dízelmotorvonatainak száma. A Közlekedő Tömeg Egyesület (KT) kérte ki az adatokat a vasúttársaságtól. Az egyesület szerint a járműhiányra hivatkozva elrendelt vasútbezárások sem voltak képesek a MÁV dízeljármű-gazdálkodását konszolidálni, ma a három évvel korábbi helyzethez viszonyítva 12%-kal kevesebb dízelmotorvonatot képes forgalomba adni.
A MÁV-Start legkorszerűbb dízelmotorvonatainak számító, de így is több, mint 20 éves Desirók harmadát, a még szintén korszerűnek tekinthető „Uzsgyik” 40%-át és a már 50 éves M41-es „Csörgő” becenevű dízelmozdonyok több mint felét nem sikerül napi forgalomba adni, írja a KT az adatok alapján. Így jelenleg is van olyan vasútvonal (Vésztő–Gyoma), ahol a vonatok többsége helyett már hetek óta rendszeresen pótlóbuszokat kell beállítani, mert nem jut rájuk jármű.
A 2021 januárja óta az egyes hónapokban járműhiba okán kimaradt, vagy autóbusszal pótolt mellékvonali vonatok száma is siralmas, írják. A KT szerint az addig mérsékelt helyzet Lázár János közlekedési miniszterré kinevezését követően kezdett rohamos romlásba, az üzemképtelen motorvonatok miatt busszal pótolt vonatok száma kilőtt.
A mélypontot jelentő 2023 júniusában 15-ször annyi mellékvonali vonat maradt ki (856), mint egy évvel korábban (56). Az utolsó pillanatban kimaradt vagy operatív pótlásra szoruló vonatok száma csak a tavalyi év végére esett vissza a 2022-es szintre (havi 100 alá), ám ezt csak olyan áron sikerült megvalósítani, hogy
a vasútbezárások keretében jelenleg havi közel 3000 vonat marad ki, vagy pótolja alapértelmezetten is autóbusz.
Új vagy akár használt dízeljárművek beszerzése helyett a döntéshozók inkább újabb mellékvonalak bezárásával oldanák meg a helyzetet, a KT szerint a MÁV felsővezetésének tagjai szakmai fórumokon ezt már meglepően nyíltan hangoztatják is.
„Nem csoda, hogy így tesznek, a fölöttük tulajdonosi jogköröket gyakorló Lázár-minisztérium a jelek szerint nem kívánja az ország polgárainak és a vidéki régiókban élőknek az érdekeit érvényesíteni.” Szerintük több megoldás is lenne, például az eladósorban levő használt, de modern és jó állapotú dízelmotorvonatok vásárlásának, vagy magánszolgáltatók bevonásának lehetősége.

Egyik megoldás sem jelentős teher a költségvetés számára, a KT ezért úgy sejti, a súlyosbodó dízeljármű-helyzet és a várható vasútvonal-bezárások mögött kizárólag politikai döntés áll. Erre erősít az is rá, hogy míg a MÁV-Start a napokban újra előzetes piaci konzultációt indított 95 villamos motorvonat beszerzéséhez, a mellékvonalakra szánt dízeljárművek beszerzéséről továbbra sincs szó, „hiába jelentik ezek a vasútvonalak a Start hálózatának több, mint felét”.
„A versenyképes közösségi közlekedés módszeres lepusztítása újabb tünete annak a folyamatnak, hogy a kormányzat elengedte a vidéki Magyarország kezét, ami ellen a Közlekedő Tömeg határozottan tiltakozik és erre buzdítja az érintett településeket képviselő tisztségviselőket is” – zárja az egyesület közleményét.













