Ujhelyi: Kedd déltől lehet pályázni az ingyenes európai vonatbérletekre

Azok a fiatalok, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre, tájékoztatta a MÁV-Start az MTI-t.

A közlemény kifejti, az Európai Unió fenntartható utazás előmozdítását célzó DiscoverEU nevű programja keretében április 16. és 30. között a 2005. július 1. és 2006. június 30. között született, az unióban vagy az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országok valamelyikében élő fiatalok ismét pályázhatnak a 35 ezer ingyenes vasúti bérlet egyikére.

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel, fogalmaznak. A tájékoztatás szerint jelentkezni az Európai Ifjúsági Portálon lehet, ahol a regisztrációt követően részt kell venni egy kvízjátékban. A szerencsés pályázók idén július 1. és 2025. szeptember 30. között használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton.

Ujhelyi István szegedi politikus, a program mentora is arról beszélt, hogy a program idei első kiírásában 35 500 ingyenes bérletet oszt ki az Európai Unió, ebből az előzetes kvóta alapján 779 jut majd a tizennyolc éves magyar fiataloknak. A magyar fiataloknak járó kvóta későbbi megemelése idén is várható, köszönhetően annak, hogy Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségre.

A szociáldemokrata európai parlamenti képviselő szerint a DiscoverEU program finanszírozása és jövője hosszú távon biztosított. Az uniós program keretében kiválasztott fiatalok legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak, a fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémákkal küzdő résztvevők kísérőket is vihetnek magukkal. Annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Fotó: ujhelyi.eu