Március 1-jétől kezdi meg az MÁV–Volán-csoport az új kedvezményekkel és feltételekkel elérhető jegyek és bérletek értékesítését a jegypénztáraknál, online a MÁV appban és az ELVIRÁ-ban, illetve az automatáknál, a vonatok és buszok fedélzetén is.
Holnaptól, azaz március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert, erről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter a közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját vezeti be a MÁV-VOLÁN-csoporttal együtt.
Elindították az új tarifákkal kapcsolatos tájékoztató kampányt, az ujtarifa.hu weboldalon minden lényeges információ elérhető egy helyen. A legfontosabb változások, hogy minden 14 év alatti és 65 év feletti utas díjmentesen, minden 14 és 25 év közötti pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. A jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett csupán kettő, az ország- és vármegyebérlet marad, előbbi felnőtteknek teljes áron 18 900 forintba fog kerülni.
Lesz kétféle, 24 órás napijegy is, a „Vármegye24” 999 forintért és a „Magyarország24” 4999 forintért. Menetjegyből teljesárú, félárú vagy díjmentes lesz, míg bérletből csak a teljesárú és a 90%-os kedvezményt adó marad meg. Utóbbira például a diákok lesznek jogosultak, érvényes magyar – nappali vagy esti – diákigazolvánnyal. Március elsejétől továbbá
díjmentesen vehetik igénybe a helyközi közlekedést a fogyatékkal élők és tartós betegek, valamint kísérőik és az ellátottak utazási utalványával rendelkezők.
Azok a nagycsaládosok is díjmentességben részesülnek a jövőben, akik eddig igénybe vették a nagycsaládosok utazási kedvezményét. A költségvetési szervek és intézmények dolgozóit, így például a közalkalmazottakat, a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat, a tűzoltókat korlátlan számú utazáshoz igénybe vehető, – mindössze regisztrációhoz kötött – 50%-os kedvezmény illeti meg.
Az átmeneti időszakban a „pecsételős igazolás” felmutatásával élhetünk minden utazásra járó kedvezménnyel, később pedig a digitális regisztrációt vezetnek be. A digitális regisztráció indulásáról és az emiatt bekövetkező változásokról tájékoztatni fogja a közlekedési társaság a nyilvánosságot.
A társaság szerint a jegy- és bérlettermékek köre, valamint a kedvezményrendszer a teljes átalakítás révén sokkal könnyebben érthető lesz a mintegy 3,5–4 millió közösségi közlekedést választó utas számára, emellett a kedvezményeket mostantól bonyolult igazolások nélkül vehetik igénybe az arra jogosultak.
Március 1-jétől kezdi meg az MÁV–Volán-csoport az új kedvezményekkel és feltételekkel elérhető jegyek és bérletek értékesítését a jegypénztáraknál, online a MÁV appban és az ELVIRÁ-ban, illetve az automatáknál, a vonatok és buszok fedélzetén is.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder