A MÁV-csoport, az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Választási Iroda és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is a Nádorkertnél épülő BudaParton bérelhet majd irodát – derül ki a Telex által megszerzett dokumentumokból. A lap azt írja, a MÁV egy 15 emeletes új székházat venne ki, oda költözne a Volánbusszal együtt.
A cikk szerint az intézmények már szerződést is köthettek a fejlesztő BudaParttal, mert a dokumentumok alapján a még fel nem épült házak terveit az ő előzetes igényeikhez igazítják majd. A projekt egyik első eleme a Mol felhőkarcolója volt, a Mol Campus mellé települnének az újabb állami cégek. 2019 óta egyre csökken a budapesti irodák kihasználtsága, ezért lehet segítség a kormányközeli fejlesztőknek az előszerződés.
A Telexhez eljutott dokumentumok szerint
- Gigantikus, 15 emeletes és körülbelül 65 ezer négyzetméteres irodaházat húznának fel BudaPart építői a Dombóvári út és a Budafoki út sarkára, a már felépült korábbi irodaházak mellé. A földszinti üzlethelyiségeket leszámítva teljes egészében kibérelné a MÁV, innen irányítanák a cégcsoportot és a MÁV-Startot is. A MÁV vezérigazgatója és elnöke természetesen a 15. emeleten kapna sarokirodát, írják.
- A Hengermalom utca végén, a Dürer Kerttel szemben, az egykori Kelenföldi Erőmű mellett épül fel a 27 ezer négyzetméteres BOA elnevezésű irodaház, ezt az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Választási Iroda közösen bérli majd.
- A Budafoki út és a Hauszmann Alajos utca kereszteződésénél épül fel a 30 ezer négyzetméteres, a dokumentumokban BOL kódnevet viselő irodaház. Az épület egyik felét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala fogja bérelni.
- Néhány lépéssel arrébb, a Budafoki út mellett épülne fel egy kisebb, körülbelül 29 ezer négyzetméteres irodaház, amely a BudaPart Corner (BOK) nevet viseli. A tervek szerint ezt is a MÁV-csoport bérelné ki, ide kerülne a Volánbusz Zrt. több mint 300 dolgozója, MÁV-HÉV Zrt. munkatársai, a MÁV Szolgáltatóközpontja, amely ma a Krisztina körúton van, és a pályavasúti igazgatóság is.
A lap a cikk megírása előtt megkereste az érintett cégek mellett a Miniszterelnökséget, a MÁV-ot és a Volánbuszt is. Az állami vasúttársaságtól azt a választ kapták, hogy „a témában a MÁV-Volán-csoport nem tud tájékoztatást adni”.