100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Forbes magazin újra megbecsülte az ötven leggazdagabb magyar vagyonát. Egy év kihagyás után ismét Mészáros Lőrinc a legnagyobb vagyonnal rendelkező magyar, aki immár ötödik alkalommal került a lap milliárdoslistájának élére, írják.
A felcsúti milliárdos 2017 óta volt a lista élén, ez tavaly fordult meg, amikor Csányi Sándor OTP- és Pick-vezér, valamint Felcsuti Zsolt vette át tőle a vezetést. Idén ez visszafordult, ismét Mészáros Magyarország leggazdagabb embere 591 milliárd forintra becsült vagyonával. Csányi Sándor OTP-vezér idén csak 573,7 milliárd forintot tudott összekuporgatni, míg Felcsuti Zsolt, az MPF Holding tulajdonosa 442,9 milliárd forintot.
A szegedi milliárdos, Varga Mihály a harmincadik lett idén 68,3 milliárdos becsült vagyonával. Varga a KÉSZ csoport főtulajdonosa, az operatív irányításból még 2018-ban kiszállt. Több szegedi épület is a tulajdonát képezi, az Oroszlán utcai védett épületegyüttest is ő újítja fel.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum és a XXI. század intézet főigazgatója vagy a 4iG-vezér Jászai Gellért, és Nagy György, Csányi Sándor egyik meghatározó és rendszeres üzlettársa is olyan milliárdosok, akik a korábbi években lecsúsztak, de idén újból visszatértek az ötvenes listára, írja a Forbes. Ide sorolható még Orbán Viktor veje, Tiborcz István, vagy Matolcsy György jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám is.
Az ötven leggazdagabb magyar összvagyona 6935 milliárd forint, ami a hazai 2022-es GDP körülbelül 10 százalékának felel meg. A lap azt írja, hogy
most először öt magyar is lesz a Forbes nemzetközi dollármilliárdos-listáján.
A magyar Forbes az amerikai anyalap módszere alapján méri fel a gazdagok vagyonát, idehaza azonban nehézséget okoznak a magántőkealapok, mivel nem kell nyilvánosságra hozniuk, kikhez tartoznak az itt tárolt vagyonok. Idén oknyomozó újságírók segítségével született több vagyonfeltárás, de volt, hogy az üzletemberek maguk számoltak be a magántőkealapokba fektetett vagyonukról.
Ezeket is számításba véve egyes vállalkozók, például Mészáros Lőrinc vagyonának is jóval nagyobb lett a végösszege. Az energiaitalokat gyártó Hell energy tulajdonosa is bőven felfért volna a listára, viszont 2020-ban pert indított a Forbes ellen a személyes adatainak nyilvánosságra hozataláért, ezért az ő vagyonával nem foglalkoztak.













