Ötszörös árban adják az ötödére hígított utcai kokain grammját Magyarországon

A Telex kiszámolta egy korábbi drogfogás alapján, hogy Magyarországon az 1 gramm kokainban mindössze 0,19 gramm valódi (nagy tisztaságú) kokain található, vagyis ez a dílerek által árult termék mindössze 19, kerekítve 20 százaléka. Az itthon kapható, utcai kokain grammja pedig körülbelül 30 ezer forint.

A kábítószert hígítják, hogy profitábilis legyen eladni, az viszont meglepő a cikk szerint, hogy egyes adatok alapján az unióban kapható kokain átlagos tisztasága 65 százalékos, így még ehhez képest is ótvar a magyar 20 százalék. Ezzel ráadásul az EU-s átlagos árrés csak kétszeres, míg nálunk ötszörös, vagyis ennyi a nyeresége a kereskedőnek a hígítással.

Az adatokat a rendőrség is megerősítette a lapnak. „Annak, hogy milyen anyagokat használnak a kábítószer felütésére, csak a bűnözők fantáziája szab határt. A hígításhoz használt anyagok közt előfordulhatnak akár gyógyszerek, vagy egyszerű, háztartásban megtalálható anyagok is.” Azaz itthon 30 ezer forintba kerül egy olyan szer, aminek a 80 százaléka a sütőportól kezdve a szárított diszperziten át bármi lehet, zárul a cikk.