100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Mintegy 1500 pedagógus dolgozhat úgy a hazai oktatási-nevelési intézményekben, hogy nincs diplomája – legalábbis erre lehet következtetni a Népszava szerint a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence válaszából, amit az LMP országgyűlési képviselője, Kanász-Nagy Máté írásbeli kérdésére adott.

Bár pontos adat nem érkezett, Rétvári válaszában annyit elmondott, most egy százalék olyan pedagógus, aki nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Mivel a főállású pedagógusok száma a 2022/2023-as tanévben 147,2 ezer volt, így ennek az egy százaléka 1472 főt jelent. Ezt a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás is helytállónak találta. Totyik ugyanakkor a Népszavának azt mondta, az egy százalék alacsonynak tűnhet, de

a rendszerváltás óta sosem voltak ennyien diploma nélkül.

A vonatkozó törvények egyébként óvodapedagógus és testnevelő tanár munkakör esetében, valamint a szakiskolai oktatásban szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktató munkakörökben teszi lehetővé a munkakör felsőfokú végzettség nélküli betöltését, írja a lap. Emellett a tanárképzésben és a tanítóképzésben részt vevő végzősöket is lehet szakmai gyakorlatban alkalmazni, felügyelet mellett.

„A tanárhiány miatt egyre gyakoribbá vált az utóbbi egy-két évben, hogy végzős tanárszakos hallgatók tartanak meg tanórákat, a törvényi előírással ellentétben nem egyszer felügyelet nélkül” – ezt már Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője mondta a Népszavának. Nagy hozzátette, alsóbb évfolyamosokat, köztük elsőéveseket is alkalmaztak nem is egyszer. Nagy tud olyan hallgatóról is, akit arra kértek, hogy a gyakorlati idő lejárta után is folytassa a tanítást, egyetemi tanulmányai mellett. Ezt egyébként január 1-jétől az új pedagógustörvény (státusztörvény) is lehetővé teszi majd.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…