Szabó Bálint ki akarta lakoltatni Orbán Viktort, de a rendőrség közbelépett

Lezárták a rendőrök október 23-án reggel a Cinege utat Budapesten, miután Szabó Bálint – egykori szegedi képviselő –  megjelent Orbán Viktor miniszterelnök házának közelében, írta meg az Index.hu. Szabó egy tüntetést szervezett a kormányfő háza elé, és jelképesen kiakarta volna őt lakoltatni.

A megmozdulást egy zenés ébresztővel szerette volna indítani a börtönt is megjárt Szabó, de a rendőrök hermetikusan lezárták a ház környékét, így ő nem tudott közelebb menni az épülethez. A botrányairól elhíresült Szabó egy videó-bejelentkezésében elmondta, hogy

„bár ünnepnap van ma, mégsincs okunk ünnepelni, hiszen a magyarok se nem szabadok, se nem felszabadultak, hiszen egy népsanyargató és hazaáruló kormánya van Magyarországnak”. 

Szabó szerint hirtelen egyre több rendőr jelent meg és egyre nagyobb körben zárták le a miniszterelnök házát. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy valószínűleg akkor lesz a legnagyobb rendőri készültség, amikor Orbán elindul Veszprémbe, hogy elmondja október 23-i beszédét, de

a politikus azt is megígérte, Veszprémbe is követik a miniszterelnököt,

ahol várhatóan a beszédének megzavarására készülnek majd. Szabó Bálint tavaly szeptember 21-én egyszer már követte Orbán Viktort, és akkor be is csatlakozott a miniszterelnöki konvojba, amiért jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélték négy évre felfüggesztve. Az előzeteséből frissen szabadult Szabótól nemrég a képviselői mandátumát is elvették a szegedi önkormányzatban, mivel a törvény szerint méltatlanná vált rá.