Magántőkét vonnak be a MÁV-ba

A MÁV-Volán-csoport vasúti járművek karbantartására és gyártására vonatkozó tevékenységei hatékonyabbá válhatnak a jövőben, mivel a kormány úgy döntött, hogy a MÁV Vagon Kft. tulajdonának mintegy 75%-át magánkézbe adják át – közölte a MÁV Zrt. Bár a vállalat tulajdoni szerkezete megváltozik, az továbbra is a MÁV-VOLÁN csoport része marad, így az alkalmazottak munkáját ez nem érinti.

Az új többségi tulajdonos a Magyar Vagon Zrt. lesz, amelynek portfóliójában már szerepel a vasúti járművek gyártásával és karbantartásával foglalkozó Dunakeszi Járműjavító Kft. A Telex emlékeztet arra, hogy ebben a vállalatban korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is volt részesedése, de a miniszteri kinevezését követően Hernádi Zsoltnak, a Mol vezérigazgatójának javára lemondott arról.

A kormány célja a lépéssel az, hogy a MÁV-VOLÁN-csoport által üzemeltetett vasúti járművek átlagéletkorát, ami jelenleg 40 év körül van, jelentősen csökkentsék. A korszerűbb járművek gyártásához és a jobb minőségű alapanyagok beszerzéséhez szükségük van erre a változásra, írják. A cégcsoport reményei szerint a tulajdonosváltás versenyképesebb és üzleti alapokon működő vállalattá teheti őket. Ezzel összhangban néhány napja Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár is arra utalt, hogy a kötöttpályás közlekedés megújításához új piaci finanszírozási struktúrát kell kialakítani.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder