100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Tegnap adták át a munkaterületet, megkezdődnek a munkálatok a Nyugati pályaudvar újabb részein, írja a MÁV közleménye. A keresztaluljáró felújítása a próbafeltárásokkal már a mai napon megindul, a régi peronlift cseréjét pedig tervezési feladatokkal kezdi a nyertes vállalkozó.
A WestEnd felőli (1–9.) vágányokat a Ceglédi váróval, azaz a 14–17. vágányokkal összekötő keresztaluljáró felújítása két fő részből áll, az egyik az aluljáró álmennyezetének, világításának és burkolatainak felújítása, a másik pedig az akadálymentesítés miatt a meglévő, de használaton kívüli peronfelvonó cseréje. A sikeres közbeszerzési eljárásokat követően kötött szerződést a MÁV mindkét munka elvégzésére, ennek köszönhetően augusztus 10-én átadta a munkaterületet a vállalkozónak.
A keresztaluljáró felújítása pénteken próbafeltárásokkal kezdődik. A nagyobb zavartatással járó kivitelezési munkák várhatóan augusztus 15-én indulhatnak meg. Az utasok továbbra is használhatják majd az aluljárót, mert
a munkálatok csak részleges lezárással járnak.
A felújítás keretében elvégzik a metrószinti álmennyezet és padlóburkolat teljes cseréjét a lámpatestekkel, új elektromos hálózattal, vízelvezetőkkel együtt, továbbá megújul a falburkolat és az oldalajtók sora, a régi lépcsőkkel együtt. A beruházás várhatóan év végén fejeződhet be.

A használaton kívüli peronfelvonó helyére új, 1000 kilogramm teherbírású, acél tartószerkezetű, aknával szerelt villamos meghajtású, vandálbiztos kialakítású felvonót fognak beépíteni. A kivitelezési munkálatok megkezdése előtt el kell készíteni a felvonó beépítéséhez szükséges tervdokumentációt, be kell szerezni tanúsítványokat és a hatósági engedélyeket. Ezt követően, várhatóan ősszel indulhatnak a munkálatok, és szintén év végéig zárulhatnak.
A keresztaluljáró felújítását 378,71 millió forintért a Mega-Logistic Zrt., a peronlift cseréjét 131,45 millió forintért a Magyar Építő Zrt. végzi. A kivitelezések a MÁV Zrt. beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósulnak meg.













