Nagyot emeltek a diákhitel kamatán

Csütörtök este nem csupán arról jelent meg kormányrendelet, hogy Lázár János tárcájához kerülnek a dohányügyek. Egy másik rendelet szerint a második félévben, vagyis júliustól 7,99 százalék lesz a szabad felhasználású diákhitel kamata, mely idén eddig mindössze 4,99 százalék volt. Sőt, egészen 2022 nyaráig csupán 1,99 százalékos kamata volt ennek a konstrukciónak.

A hvg.hu azt írja, az továbbra is él, hogy az általános szabályok szerint számított változó kamat és a mostani rendeletben megszabott kamat közti különbséget az állam a központi költségvetés terhére átvállalja, de ez a különbség a rendeletmódosítás miatt 3 százalékkal kevesebb lesz. Ám enélkül a becslések szerint akár tíz százalék fölé is emelkedhetne a diákhitel kamata, vagyis ez egyfajta kamatsapka.