A K-Monitor vette észre, hogy megjelent a kormány oldalán egy rendelettervezet, ami alapján a dohánykoncessziók Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől átkerülnének Lázár Jánoshoz, aki egyszer már elintézte, hogy csak trafikokban lehessen cigit kapni.
Emlékeztetnek, még 2012-ben derült ki, hogy Lázár egyik ismerőse, a Continental Zrt. ügyvezetője, a hódmezővásárhelyi Sánta János számítógépén írták a trafiktörvény-tervezetet, amelyet végül a politikus nyújtott be a parlamentnek. Később hangfelvétel bizonyította, hogy párthűség alapján osztották a jogokat, a pályázatok kiértékelése tökéletesen önkényes volt. A trafikmutyi aztán egyes üzleti köröknek milliárdos bevételt hozott, az állam viszont ebből nem sokat látott.
A most megjelent javaslat a Nagy Márton-féle Gazdaságfejlesztési Minisztériumtól a Lázár által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tenné a
kapcsolatos tevékenységeket.
A rendelettervezethez mellékelt hatásvizsgálati lap szerint az intézkedés után az ország versenyképessége „nem változik érdemben”, viszont a tartalmi indoklás semmiféle érvet nem tartalmaz arra nézve, miért lesz jobb helyen az állami beruházásokkal foglalkozó ÉKM-nél a feladat.