100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Képzőművészeknek és ifjú kutató-jelölteknek adott át okleveleket és díjakat a Neumann János professzori címet elnyerő, Neumann-díjas Karikó Katalin. Az mRNS-kutató június 2. és 4. között Budapesten, a Műegyetemen előadást tartott, kitüntetést kapott, majd a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és a 2022–2023. évi Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díszvendége volt, erről az SZTE hírportálja számolt be.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ünnepi szenátusi ülésén átnyújtották Karikó Katalin kutatóbiológusnak a BME és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közösen létrehozott kitüntetését, a Neumann János professzori címet. Karikó Katalin – mint elhangzott – a szintetikus mRNS-alapú vakcinák orvosi technológiáját alapozta meg felfedezésével, 2020-ban a szabadalma alapján készült el a világon elsőként a klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer-Biontech Covid-19 vakcina.
Karikó Katalin „munkásságát Neumann János örökségéhez méltónak érezzük, a Neumann gondolatai alapján felépített számítógéphez hasonlóan az mRNS-Covid oltás is az egész emberiség életére hatással van” – fogalmazott Czigány Tibor rektor. Karikó Katalin az elismerést megerősítő oklevél és plakett átvétele után a doktorjelöltekkel osztotta meg jótanácsait. Azt mondta, hogy olyan munkát válasszanak, amit örömmel csinálnak: „valójában a pénz nem boldogít, alkotni, másokon segíteni, gyógyítani, tanulni, tanítani mind nemes feladatok, ezek adják az örömöt”.
„A magyarságunk köt Neumann Jánoshoz. Ő zseni volt. Én nem” – fogalmazott, majd elmondta: a Pennsylvaniai Egyetemen dolgozott 24 éven át, s szinte naponta elment az ott kiállított Neumann számítógép mellett. A Hommage à Neumann tárlat június 27-ig tekinthető meg az A22 Galériában, majd a kiállítás magyarországi vándorútra indul.

Átadták az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díjait is szombaton a fővárosban. A Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Szabó Gábor a Magyar Innovációs Szövetség elnökeként hívta meg az SZTE alumnáját, díszdoktorát és professzorát a 2022–2023. évi Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díjátadó gálájára.
A két napon át a Budapesti Műszaki Egyetemen lezajlott döntő résztvevői közül tíz pályaművet ismertek el. „Nem a siker után lesztek boldogok, hanem a boldogság az, ami a siker. Én sem állnék itt, ha életem során négyszer el nem bocsátottak volna az állásomból, még tíz évvel ezelőtt is Amerikában, de ha ez nem történt volna meg, ma nem lenne Pfizer-vakcina sem” – jegyezte meg Karikó Katalin.
Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus beszédében nagyon fontosnak nevezte, hogy a mostani díjazottak, a jövő kutatói jó egyensúlyt tudjanak kialakítani saját életükben, a fizikai és a szellemi frissességet egyaránt fenntartsák, mert csak így lesznek képesek a munkájuk során állandó jelleggel visszatérő stressz kezelésére.













