A közlekedési és városmobilitási szakértő, korábbi közlekedésért felelős államtitkár Vitézy Dávid is megfogalmazta gondolatait a több kelet-magyarországi InterCity-vonalat is érintő menetrendnövekedések híréről. Mint ismert, arról van szó, hogy például Szeged felé a rossz pályaállapotok miatt 13 perccel nőhet a menetidő, amivel így 2 óra 22 perc helyett az út 2 óra 35 perc lehet. Mindezt a MÁV egy vasúti konferencián jelentette be, jelezvén, hogy várhatóan a következő évi menetrendben már ezek a számok lesznek.
Erre reagálva Vitézy azt írta, régóta követi a MÁV ügyeit, de ilyet még talán sose láttott: „a vasúttársaság nyilvános segélykiáltást fogalmaz meg, a laikus közönség számára is szépen kimunkált, könnyen érthető infografikákon elmagyarázva, hogy évtizedes távlatban nem látott pályaállapot-romlással terveznek a vasúti fővonalakon a következő menetrendi évre”.
Szerinte ezzel Magyarország kiemelt vasúti fővonalain nőne a menetidő, ám nem csupán arról van szó, hogy Szeged felé 13, Nyíregyháza felé 5, Miskolc felé 7 perccel lassulnának az InterCityk, és persze minden más vonat is, hanem a teljes kelet-magyarországi ütemes menetrend összeomlana, a csatlakozási rendszereivel együtt. Vitézy példának a a kör-IC-t hozta föl, ami nem érne körbe megfelelő menetidőkkel ahhoz, hogy Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán is kijöjjenek a mai csatlakozásai, de veszélyben lehet a ceglédi átszállás is a szegedi és nyíregyházi (debreceni) vonatok között is.
Fotó: Bálint András / Szegeder
„Ha ez tényleg megtörténik, szinte teljes Kelet-Magyarországon az utasszám visszaesése és az utazási idő növekedése lényegesen nagyobb lesz annál, mint amit önmagában egy 5–13 perc késés okozna. Évtizedek óta sokan dolgozunk az országos ütemes vasúti menetrend létrejöttén, amely mára az utasok széles köre előtt bizonyított. Nem lehet és nem szabad belőle visszalépni” – írta, külön érthetetlennek nevezve, hogy az elmúlt két évtizedben európai uniós forrásokból teljesen felújított vasútvonalakon is megjelennének a lassújelek, például a Budapest–Debrecen fővonalon.
A MÁV vezetése a tavaly a háború nyomán elszállt energiaárak, idén pedig az új bérletek miatt várható jelentős bevételkiesés miatt eshetett ennyire kétségbe. „Csak abban bízhatunk, hogy ez a vészjelzés értő fülekre talál és az igen borús jóslat nem válik valóra.”