100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„A fővárosi önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását” – jelentette be Karácsony Gergely a szerda délelőtti sajtótájékoztatón, melyről a Telex tudósított. A főpolgármester úgy fogalmazott, egy intézkedéscsomag nélkül már az idei évet sem tudná végigcsinálni a főváros, ezért túlélőprogramot készítettek.
A főpolgármester két tabut határozott meg előzetesen: a közszolgáltatások jelenlegi szintjét fenn kell tartani, és a béreket ki kell fizetni. „Az elmúlt fél év nekünk is pokolian nehéz volt” – utalt Karácsony az energiaválságra, de a koronavírus-járványt is túl kellett élniük. Szerinte azonban a kormány Budapest-ellenes programját már nem tudják kezelni: Tarlós István vezetése alatt, 2018-ban 5 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást kellett befizetnie a fővárosnak a kormány felé, idén ez az összeg már 58 milliárd forint.
„Be fogjuk vasalni a kormánytól a kintlévőségeinket, amiket a jogszabály szerint már meg kellett volna kapnunk” – mondta a főpolgármester a Telex beszámolója szerint, utalva ezzel arra, hogy egy fillér rezsitámogatást sem kaptak, valamint nem kapták meg a megállapodás szerinti 6 milliárd forintot sem a Lánchíd felújítására. Egyben a fővárost érintő adók felfüggesztését és átütemezését kérik majd a NAV-nál 5–10 milliárd forint értékben, mert Budapest nem tudja ezeket kifizetni. Karácsony azt is bejelentette, hogy a
fővárosi önkormányzat pert indít közigazgatási bíróságon a szolidaritási hozzájárulás miatt.
Törvénytelennek tartják ugyanis, hogy a főváros 25 milliárd forinttal kevesebb működési támogatást kap az államtól, mint amennyit befizet. Közölte, a hozzájárulás törvényes részét (33 milliárdot) befizetik, de a vitatott 25 milliárdot nem tudják és nem is akarják kifizetni. Arra számítanak, hogy szeptemberben, amikor Budapest megkapja az iparűzési adót, helyrebillen majd a költségvetés. A főváros számításai szerint a közvetlen kormányzati döntések 148 milliárd forintot vettek el Budapesttől az elmúlt évek során.













