Mindössze átlag 10 százalékkal emelik a bért a Postánál, tömegesen mondanak fel a munkavállalók

A hvg.hu írt arról egy hosszabb cikket, hogy a Magyar Postánál végrehajtandó átlagosan 10 százalék körüli, valójában összetetten sávos béremelés kevés, a fiókbezárások és leépítések pedig elbizonytalanítják a dolgozókat, akik tömegével mondanak fel a cégnél.

A Posta korábban arról adott ki közleményt, hogy egy részmegállapodás értelmében március 3-án minden munkavállalójuk bruttó 50 ezer forintos pénzjuttatásban részesült, majd március 31-ig döntenek egy továbbiról is, ha addig nem születik meg a végleges bérmegállapodás, mely aztán végül meglett. Azt jelentette be a cég nemrég, hogy átlagosan 10 százalékos béremelést kapnak a munkavállalók, ez a „keresetfejlesztés megfelel a társaság jelenlegi teherviselő-képességének” az indoklás szerint, vagyis magasabb fizetésemelést nem tudnak kigazdálkodni.

A Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) elnöke, Pfeifer Tamás azt nyilatkozta a hvg.hu-nak, hogy ezt teljes mértékben elfogadhatatlannak tartják, hiszen az még az infláció jegybank által a 15-19,5 százalékos sávba várt mértékét is messze alulmúlja. A POFÉSZ a Kézbesítők Szakszervezetével (KÉSZ) tényleges inflációkövető, de legalább 20 százalékos emelést tartana elfogadhatónak, hiszen a postások már eddig is a legkevesebbet keresték a közfeladatot ellátó állami tulajdonban lévő társaságok munkavállalói közül. Viszont a bértárgyalásokba nem sok beleszólásuk volt, mivel 2021-ben nem írták alá a hároméves bérmegállapodást, így a Posta vezetősége kizárta őket az idei bértárgyalásokról. Mint mondta, az alacsony béremelés és a garantált bérminimum januári 14 százalékos emelése komoly bértorlódást okozott.

A hvg.hu-hoz eljutott tájékoztatóból viszont az derült ki, hogy a bérmegállapodás valójában meglehetősen bonyolult képlettel dolgozik, négy különböző tényezőtől függ, hogy egy adott munkavállaló mekkora béremelést kap:

  • Az egyik tényező, hogy a munkaköre milyen Hay-szinten van – ez egy munkakörértékelési rendszer aszerint, hogy az egyes munkakörökhöz milyen tudás, problémamegoldó képesség szükséges és mekkora felelősség társul hozzájuk.
  • A másik tényező, hogy az adott dolgozó alapbére mennyire van elmaradva az országos medián (közepes) keresettől.
  • A dolgozók továbbá havi fix lojalitási díjat kapnak a cégnél eltöltött idejük függvényében.
  • Ezen felül a dolgozók decemberben biztosan kapnak fejenként 50 ezer forint pulykapénzt.

Az utóbbi évek legnagyobb felmondási hulláma zajlik éppen a Postánál – mondta a lapnak Pfeifer Tamás. Már a novemberben bejelentett, viszont leállított csoportos leépítés puszta bejelentése is öngerjesztő folyamatot indított be, ám a legutóbb bejelentett 1200 fős csoportos létszámleépítésről sem tudni konkrétat, sokan inkább más állás után néznek. Ezt a folyamatot fokozza az alacsony bérek miatti elégedetlenség is.

A dolgozók közhangulata a Postánál mélyponton van.

A bezárt fiókok dolgozóit a Posta más fiókokba irányította át, ám sokuknak a földrajzi távolság és az eltérő munkarend miatt sem lehet megfelelő az új beosztás, ráadásul a kisebb postafiókok bezárásával több forgalom zúdul a nagyobb postákra. A 24.hu értesülései alapján arról mi is beszámoltunk, hogy újabb fiókbezárási hullám jöhet, az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatoktól kérte a cég, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését, mert egyébiránt bezárják azokat.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

24.hu: Az összes 1500 fős alatti település postahivatalát is bezárnák, a dolgozók sem tudnak még róla

Információk szerint a Magyar Posta körülbelül egy hónapja levélben kereste az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatokat, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését, mivel ha ez nem történik meg, bezárják az összes 1500 fő lélekszámú alatti településen lévő hivatalt.