Közpénzből felújított kastélyokat adna magánkézbe Lázár János minisztériuma, természetesen ingyen

Az elmúlt években közpénzből mintaszerűen felújított és idegenforgalmi látványosságnak berendezett kastélyokat mind átadná Lázár János tárcája közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak (akárcsak az egyetemek esetében) vagy más magánjogi szereplőknek, erről a Válasz Online értesült a birtokukba jutott törvénytervezet alapján.

Az is kiderült a Kulturális örökség egyes elemeinek fejlesztéséről címet viselő dokumentumból a lap szerint, hogy nemcsak vagyonkezelést, hanem ingyenes tulajdonjogot is lehetne szerezni, sőt még a múzeumokból kölcsönzött vagy műtárgypiacon megvett berendezés is az elprivatizált házakban maradna.

A lap által példátlan szabadrablásnak” nevezett műveletet azzal készíthették elő, hogy a napokban megjelent közlemény szerint a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. két kastélyt, Edelényt és Pécelt már idén tavasszal bezárna, 168 munkavállalót pedig elbocsátottak, erről a Szegeder is beszámolt.

A törvénytervezet melléklete az alábbi kastélyokat és palotákat nevesítik helyrajzi szám szerint a hozzájuk tartozó parkokkal, istállókkal, melléképületekkel és földekkel, erdőkkel együtt:

  • Bajna, Sándor-Metternich-kastély
  • Dég, Festetics-kastély
  • Edelény, L’Huillier-Coburg-kastély
  • Füzérradvány, Károlyi-kastély
  • Komlódtótfalu, Becsky–Kossuth-kúria
  • Nádasdladány, Nádasdy-kastély
  • Oroszlány-Majkpuszta, Esterházy-kastély és remeteség
  • Sümeg, Püspöki Palota
  • Szabadkígyós, Wenckheim-kastély
  • Tata, Esterházy-kastély
  • Tiszadob, Andrássy-kastély
  • Tuzsér, Lónyay-kastély

Ezekre az épületekre az elmúlt években igen nagy összegeket fordítottak, még a komlódtótfalui kúria – mely a listán a legkisebb – felújítása is 660 millió forint volt (amiből 610 millió uniós pénz), de például a dégi Festetics-kastélyra 1,8 milliárd forint uniós és 1,5 milliárd forint hazai forrást fordítottak. Mindegyik ház jelentős idegenforgalmi vonzerőt képvisel, és szabadon látogatható.

A tervezet a fenti listában szereplő műemlékek esetében kétféle lehetőséget vázol fel: a tulajdonjog ingyenes átruházását vagy a vagyonkezelésbe adást.

Fotó: NÖF