Debrecenbe ment párosodni a szegedi vadaspark nagy marája

Fiatal hím nagy mara érkezett a szegedi vadasparkból a debreceni állatkertbe: a jövevény már otthonosan érzi magát a dél-amerikai társaskifutóban a nagyerdei intézmény csütörtöki közleménye szerint. Mint írták, a fiatal hímet a jelek szerint elfogadta társának az intézmény tavalyelőtt érkezett nősténye, akivel idejük nagy részét már közösen töltik.

Az Argentína középső és déli pampáin őshonos nagy mara, más néven pampanyúl (Dolichotis patagonum) viszonylag nagytermetű rágcsáló, amelynek jellegzetes külseje egyaránt hordoz rövidfülű nyúléra és apró szarvaséra vagy más patáséra emlékeztető jegyeket. Nappal aktív, idejének csaknem felét tölti a táplálékául szolgáló fűfélék, illetve levelek, fakéreg és termések keresésével és elfogyasztásával.

Szigorúan monogám párokban él, amelyek a természetben évente jellemzően egyetlen alom utódot nevelnek fel. Vadászata és élőhelyének átalakulása miatt a faj mérsékelten fenyegetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján, erről jelezte Nagy Gergely Sándor, az intézmény vezetője beszélt. Közel egy éve egy ilyen jószág szökhetett meg a vadasparkból, a Napfény Parkban észlelték.