A Medián készített közvélemény-kutatást a Hvg.hu számára, melynek eredménye szerint a tavaly decemberi 43 százalékkal szemben most a megkérdezettek 53 százaléka mondta azt, hogy „teljes mértékben” támogatja (továbbá 31 százalék „inkább támogatja”) Magyarország EU-tagságát. Az unió még az azt leginkább elutasító Mi Hazánk Mozgalom szavazóinak körében is népszerű, csaknem kétharmaduk bent maradna.
A kutatásból az derült ki továbbá, hogy magyar társadalom minősített, háromnegyedes többsége egy feltételezett népszavazáson is nemet mondana a Huxitra, kétharmaduk még akkor is, ha Orbán Viktor a kilépés mellett kampányolna. Még a kormánypárti szavazók bő harmada is kitartana emellett, a miniszterelnökkel szembemenve.
Arra a kérdésre, hogy „elsősorban milyen előnyeit látják annak, hogy Magyarország az Európai Unió tagja”, a megkérdezettek 74 százaléka válaszolt. A legtöbben a mozgásszabadságot mondták, de a gazdasági együttműködést, a jogbiztonságot és a nyugati szövetséghez való tartozást is említették, mint pozitívum.