100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetősége szerint a kormány „durva támadást” indított a köztestület ellen a hétfőn beterjesztett törvényjavaslatával. Bejelentették, minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak.

Kincses Gyula kamarai elnök hétfő délután sajtótájékoztatón reagált a Belügyminisztérium (BM) által beterjesztett, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítását célzó javaslatra. A BM azt közölte, a biztonságos egészségügyi ellátáshoz való jog alkotmányos alapjog. A Magyar Orvosi Kamara ennek az alapjognak az érvényre jutását veszélyezteti akkor, amikor – hatalmával visszaélve – nyomást gyakorol az orvosokra, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket.

„A Magyar Orvosi Kamara etikai eljárásokat kilátásba helyező fenyegetése elvtelen és elfogadhatatlan” – írta a BM a közleményben, tudatva: a törvényjavaslat célja a hatalommal való visszaélés lehetőségének és az orvosi kamarai tagság kötelezettségének megszüntetése, valamint a folyamatban lévő etikai eljárásoknak az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz történő áthelyezése.

A MOK elnöke, Kincses Gyula szerint „valótlan indokokkal, hazugságokkal, nem valós információk alapján indított a kormány nagyon durva támadást a kamara ellen”. Szerinte a kormány „mondvacsinált” ürüggyel próbál egy önálló, az orvosokat képviselő kamarát csorbítani. Kincses Gyula kiemelte: az a „nyomásgyakorlás”, amit meghirdettek, nem valami ellen szól. Egy működőképes alapellátás ellehetetlenítése miatt emeltek szót. A MOK elnöke közölte azt is, minden szóba jöhető jogorvoslati lehetőséget ki fognak használni, hitelrontásért pert fognak kezdeményezni a Belügyminisztériummal szemben. Jogászokkal, nemzetközi jogban is jártas kollégákkal végigveszik, milyen jogi lehetőségük van.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Svéd Tamás kamarai titkár az ötvenes éveket időző koncepciós eljárásnak minősítette a BM eljárását. „Nincs tárgyalás, ítélet van” – összegezte Svéd Tamás a minisztérium törvénytervezetében foglaltakat. Úgy vélte: a kamara eddigi lépései eredményesek voltak, és nem sikerült a kormányzatnak az eredeti, erőltetett ütemben végigvinni az alapellátási rendszer megújítását, ez válthatta ki a mostani kormányzati lépést.

Álmos Péter, a kamara alelnöke azt mondta, a kormány „támadása” nem a kamara, hanem az orvosok ellen irányul. „Meg akarnak törni minket, azt akarják, hogy fogjuk be a szánkat”. A Magyar Orvosi Kamara vezetősége azt kéri az orvosoktól: aki komolyan gondolja, adja be az önként vállalt túlmunkaszerződés felmondását, valamint azt, hogy erősítsék meg a kamarai tagságukat, ne írják alá az új ügyeleti szerződésüket, és küldjenek tiltakozó leveleket a Belügyminisztériumnak.

A Telex azt írja a hétfőn benyújtott törvényjavaslatról, hogy akkor is végezhetnének egészségügyi tevékenységet az orvosok, fogorvosok és a felsőfokú egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozók, ha nem tagjai a szakképesítésük szerint illetékes szakmai kamarának. A kötelező kamarai tagság megszűnésén és a folyamatban lévő etikai eljárások Egészségügyi Tudományos Tanácshoz való áthelyezésén túl azt is tartalmazza a rendelet, hogy aki 30 napon belül nem nyilatkozik a tagsága fenntartásáról, az a 30 nap leteltével automatikusan elveszíti kamarai tagságát.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…