100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A nem sűrűn előforduló szegedi autós üldözés és a moldáv embercsempész ámokfutása után egy másik, szintén moldáv embercsempész elfogásáról is beszámolt a rendőrség honlapján.
A közleményben azt írják, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársa január 26-án, csütörtökön 10 óra 20 perckor az M5-ös autópályán – Kecskemét közigazgatási területén – megállított egy személyautót. A kocsit egy 30 éves moldáv állampolgár vezette, és a járműben rajta kívül további 6 külföldi tartózkodott. Az utasok török állampolgárnak vallották magukat, de ezt nem tudták megfelelően igazolni.
A gyanú szerint a sofőr – ellenszolgáltatás fejében – a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A rendőri intézkedés során az is kiderült, hogy a fiatalember ellen a Moldovai Köztársaság elfogatóparancsot bocsátott ki
lőfegyverrel, lőszerrel és robbanóanyaggal visszaélés, valamint más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.
A férfit előállítják, és gyanúsítottként kihallgatását követően őrizetbe veszik. A nyomozók előterjesztést tesznek az embercsempész letartóztatásának indítványozására, a migránsokat pedig a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.













