Mint ismert, a kormány összesen 76 milliárd forinttal kompenzálja az önkormányzatokat a megszaladt rezsiköltségek miatt. Ebből a 10 ezer lakos feletti települések 44 milliárdot kapnak összesen, már amelyik. Az rtl.hu arról ír, hogy mindez szépen hangzik, de eközben szolidaritási adóként beszednek tőlük 240 milliárd forintot a költségvetésbe, és 62 milliárd forint sorsa még bizonytalan.
Azt a Szegeder is megírta, hogy például Hódmezővásárhely semmit sem kapott, míg Szegednek csaknem 1,3 milliárd forintot juttatnak támogatásként. Erre az önkormányzat később úgy reagált, hogy mindez csupán 10 százaléka a város „13 milliárd forintot is meghaladó éves rezsiköltségének”, valamint „ez az összeg még a huszonhét százalékos áfa kifizetésére sem elegendő”.
Eközben Szegednek tavaly 1 milliárd 900 millió forint szolidaritási adót kellett fizetnie az államnak, idén ez már 3 milliárd 600 millió forint (országosan 240 milliárd). Már korábbról is történtek elvonások, például az iparűzési adó egy része sem folyik már be, de a gépjárműadó, a közösségi közlekedési támogatás sem jön már, illetve megduplázták a víziközműadót.
Nagyjából erről beszélt az rtl.hu-nak Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere is. Szerinte miközben az önkormányzatok többletköltsége a rezsiárak emelkedése miatt összesen nagyjából 600 milliárd forinttal nőtt, a kormány a költségvetésből 144 milliárd forinttal kompenzálja őket. Szerinte
„a kormány az egyik kezével adott, a másikkal meg elvett”.
A fideszes vezetésű Debrecen járhatott a legjobban, hiszen közel 3,2 milliárd forintos támogatást kapnak, mely közel 2,5-szerese a szegedinek. Az arányokat tekintve is jobban jártak, mint például a rezsiköltséget csak 10%-ban fedező szegedi támogatásnál, hiszen Papp László debreceni polgármester az rtl.hu-nak azt mondta, hogy a többletköltségük meghaladja a 6 milliárd forintot, tehát a kormányzati támogatás ennek jobb esetben a felét, azaz 50%-át teszi ki.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A mindössze 237 millió forintot elnyerő Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András szerint a kormány minden település esetében aszerint határozta meg a támogatás összegét, hogy „mekkora az adott város egy főre jutó iparűzési adóerő-képessége, az erős gazdasággal rendelkező települések tehát értelemszerűen kevesebb támogatást kaphattak, mint a rosszabb gazdasági háttérrel küzdők”. Mint írta, „az önkormányzatoknak juttatott támogatás mértékének megállapítása teljességgel mellőzte a politikai hovatartozás mérlegelését”.
Gémesi György szerint azonban ez nem teljesen így van, Hódmezővásárhely és Budaörs kihagyása a támogatottak közül szembeszökő. Hódmezővásárhely ráadásul komoly bajban van, tehát Gémesi szerint egyértelműen politikai szempont alapján dönthettek. Maga Márki-Zay is erre utalt, amikor azt üzente Lázár Jánosnak, a térség parlamenti képviselőjének, építési miniszternek, hogy ha segíteni nem tud, legalább ne ártson.
Láng Zsolt és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszéltek, hogy a támogatással pártállástól függetlenül minden önkormányzat kapott segítséget, csak azok nem, amelyek vezetői nem mentek el az erről szóló egyeztetésre, nem kértek segítséget. Ennek ellentmond, hogy Márki-Zay Péter a hvg.hu-nak azt mondta, Balla György kormánybiztossal korrekt megbeszéléseket folytattak, és fel sem merült, hogy kimaradnának a rezsikompenzációból.