Népszava: Novák Katalin szinte csak honvédségi gépekkel repül külföldi útjaira

Novák Katalin köztársasági elnök hivatalos látogatásain tizenkilencből csupán egyszer utazott menetrend szerinti járattal, tudta meg a Népszava, miután kikérték az erről szóló adatokat.

Novák Katalin az egyetlen menetrendszerinti járat Londonba, II. Erzsébet brit királynő temetésére vitte tavaly szeptember 18-án. Nem közölték, melyikkel, de törvény szerint első osztályú – vagy ennek megfelelő komfortszintű – utazásra jogosult a mindenkori elnök, így csak hagyományos légitársaságok jöhetnek szóba. Kivéve amikor „honvédségi géppel utazott a Vatikánba, visszafelé azonban a fapados WizzAir menetrendszerinti járatát használta.”

A Népszava cikke szerint a többi tizennyolc alkalomról nem kaptak válaszokat. Hozzátették: „ha nem valamelyik NER-oligarcha gépét vette igénybe, csak a Honvédség »nem kormányzati« repülői jöhetnek szóba”. Ugyanakkor azt megtudták, hogy törvény alapján Novák utazásaira 449,3 millió forint áll rendelkezésre, melyből december közepéig „27.128.257 forint került kifizetésre”, ami a lap szerint biztos nem tartalmazott ilyen honvédségi gépet.

A Sándor palota közlése szerint Novák tavaly december közepéig Lengyelországban, Romániában, Németországban, Csehországban, Lettországban, Brazíliában, Portugáliában, a Vatikánban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Horvátországban, Koszovóban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Franciaországban, Izraelben, Ukrajnában és Irakban járt hivatalos útjain.

Az már azonban az MTI beszámolóiból derült ki, hogy ezek közül Romániában háromszor járt, illetve az Egyesült Államokbeli és kanadai útja során több várost is érintett, országon belüli repülős utazással. Megjegyzik, hogy a felsorolásból valamiért kimaradt a június 16-i szlovén és a szeptemberi szerbiai – belgrádi és vajdasági – látogatás, bár utóbbira épp autóval ment.

A lap korábbi cikkében arról írt, Orbán Viktor egyfajta „kiegészítő-külügyérként" használja a köztársasági elnököt: míg ő és Szíjjártó Péter leginkább keletre utaznak, Novák útjai jellemzően nyugati szövetségeseinkhez vezetnek. Ez leginkább Novák kijevi látogatása során mutatkozott meg, ahová egyébként vonattal utazott.