Miskolcon már leesett az első hó, Szegeden egyelőre csak eső fog esni

Megérkezett a tél Bükkbe, a 850 méter magasan fekvő Bánkúton péntek este hét óra körül fagyott eső és hó hullott – írja bejelentkezésében az Időkép. Már napok óta azzal van tele a sajtó, hogy pénteken lehullhat az első hó a tél közeledtével, melyről mi is beszámoltunk még kedden. Akkor egyelőre bizonytalan volt a helyzet, a modellek nem tudták pontosan előrejelezni mindezt.

Viszont most csupán az Északi-középhegység területének egy részén, továbbá esetlegesen az Észak-Alföldön jósolták azt, hogy az érkező csapadék halmazállapota átváltson átmeneti jelleggel havas esőre vagy hóra. Ez be is jött végül: az Időkép egyik Facebook-bejegyzése szerint már Miskolcon is lehullott az első hó, nem csak a magasabb területeken:

Szegeden egyelőre ilyenre nem számíthatunk. Az Időkép előrejelzése szerint szombaton reggelre kelet felé távozik a csapadék, de eleinte északkeleten még kisebb havazás, hószállingózás előfordulhat. Nyugaton hajnalban sűrű köd, rétegfelhőzet képződhet. Délelőtt átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, de délután újabb mediterrán ciklon érkezik, így dél felől ismét csapadékmező éri el hazánkat, mely jellemzően eső, de a magasabb területeken hózápor formájában is hullhat. Hajnalban -4 és +5, délután -1 és +10 fokok közötti hőmérséklet várható. Szegeden 2 és 8 fok között ingadozik majd mindez.

Vasárnap több helyen indulhat esősen a reggel, a Dunántúlon néhol vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Délutánra a legtöbb helyen megszűnik a csapadék, északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Az északias szél délen, délkeleten élénk lehet. Hajnalban -3, +5, napközben 4–8 fok várható. Szegeden mindez 3 és 7 fok között változhat, nem lesz nagy különbség szombathoz képest.

Forrás: Időkép