100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A nyár végi hét százalékpontos gyengülése után októberre öt százalékponttal erősödött a kormánypárt – derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából. A baloldali ellenzék térfelén csak a Demokratikus Koalíció tudott erősödni, 9 százalékpontra emelve támogatottságát, a Momentum népszerűsége ugyanakkor a bejutási küszöb alá került.
Mint azt közleményükben írják, a Nézőpont szeptember elején publikált országos közvélemény-kutatása szerint a nyáron még hét százalékkal gyengült a kormánypárt. Az elmúlt közel két hónapban azonban megállt ez a tendencia, sőt a kormánypárt vissza tudta szerezni egykori szavazóinak jelentős részét. Az október 17. és 19. között készült kutatás alapján a Fideszre az aktív magyaroknak ismét 52 százaléka adná voksát, amely
az áprilisi választási eredményhez hasonló szintet jelent.
A viszonylag meglepő eredményről azt írják, hogy mindehhez hozzájárult a miniszterelnök elégedettségi-indexének javulása, amely mostanra elérte az 53 százalékos szintet. Szintén magarázat lehet az intézet szerint, hogy a nyár folyamán bejelentett rezsicsökkentés-módosítás csak kevesebb, mint a társadalom negyedét (24 százalék) érintette jelentős mértékben, míg a magyarok kétharmadának (67 százalék) rezsiköltségei csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem változtak.
Az elmúlt hetekben a kormányellenes oldalon csak a Demokratikus Koalíció tudott növekedni 6-ról 9 százalékra, méghozzá az árnyékkormány megalakítása miatt, mivel ezzel a párt cselekvőképességet mutat – írják. Míg korábban három másik párt is a bejutási küszöb feletti népszerűséggel bírt, mostanra a Mi Hazánk 4, a Momentum és az MKKP támogatottsága pedig 3 százalékra csökkent.
A Jobbik (2 százalék), az MSZP (2 százalék), és az LMP (1 százalék) viszont már régóta küszöb alatti támogatottsággal rendelkeznek, a Párbeszédnek (0 százalék) pedig gyakorlatilag nem létezik kimutatható választói közönsége. Új szereplő az ellenzéki pártok hosszú sorában Jakab Péter mozgalma, a Nép Pártján, amely októberben először elérte az 1 százalékos támogattotsági szintet.

Továbbra is magas azok aránya, akikről kormánykritikusságuk kiderül, de a jelenlegi baloldali pártok közül nem tudnak választani. Ők alkotják a választók egyötödét, azaz 20 százalékát.
A módszertanról azt írják, hogy augusztus 29–31. és október 17–19. között kérdeztek meg 1000 főt telefonon. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba plusz/mínusz 3,16 százalék.













