Megnéztük Szabó Bálint budapesti gazdatüntetését, amin hét ember ül egy sátorban az út szélén

A magukat becsapva érző gazdák közül végül egyesek szerveződni kezdtek, és ebben a legkiemelkedőbb momentum az volt, amikor Kecső József elsőként, Szabó állítása szerint augusztus 20-án 8 óra 45 perckor Kiskunfélegyházán traktorba ült és elindult Budapestre a gazdatüntetésre. Aznap azonban nem sikerült feljutnia, mert Szabó megfogalmazása szerint útközben „akadályokba ütközött”.

Kecső állítólag másnap ismét traktorba ült és nekivágott a 120 kilométer hosszú útnak, de csak Kecskemétig jutott, mert ott ismételten „akadályokba ütközött”, majd egy nap kihagyás után Szabó szerint kedden megint traktorba ült, de időközben társak kísérték immár autókkal. Szabó egyenesen hősnek nevezte, miközben a gazdák magukat szervezve szintén kezdtek autókkal a Dózsa György útra felsorakozni, egy sávot elfoglalva.

Újabb fordulat volt kedden, hogy Bede Zsolt, a Vadhajtások újságírója élőben vitázott Szabó Bálinttal, amikor az említett portálon megjelent egy rövid cikk élő bejelentkezéssel együtt. Ebben az áll, hogy már negyedik napja tart a brutális gazdatüntetés, melyen Bede szerint összesen tízen vannak. Találtak egy ócska traktort, meg Lilut, a malacot, előbbit Bede ki is próbálta, miközben azon vitatkoztak Szabóval, hogy meg kell-e buknia a kormánynak, avagy sem.

A média miatt nem jöttek a gazdák

Kedden nemcsak Bede Zsolt, hanem a Szegedertől Bálint András is ott volt a tüntetésen, hogy közelebbi képet adhassunk arról, valójában mi is történik a Dózsa György úton. A helyszínre érkezéskor sátrakat kollégánk nem láttott, valószínűleg ezeket még reggel leszedték, viszont a Dózsa György út szélső, Hősök tere felé kanyarodó sávjában egy rendőrségi kordon és egy sörsátor, ami gyakorlatilag egy rögtönzött támaszpontként funkcionált, ott volt.

Ez Szabóék főhadiszállása jelenleg.

Itt volt a társaság nagyobbik része, ami a gyakorlatban hat embert jelentett, illetve itt tárolták a minden tüntető számára létfontosságú szénsavas és szénsavmentes vizeket, illetve szendvicseket, valamint a szendviccsé alakulásra váró szeletelt kenyereket, és némi nasit, keksz és nápolyi formájában. Szabó érkezésünkkor telefonált, és egy kulcsot keresve járta be a terepet, ugyanis két rendőr pont ekkor kérte meg, hogy az egyik autóval parkoljon arrébb. Kisvártatva rendelkezésünkre állt a kihelyezett irodában, ami két széket és egy asztalt jelentett a szélső sáv kellős közepén.

Mennének a rakpartra

Az ATV híradója is beszámolt a tüntetésről, a riport címe szerint pedig ez volt az évszázad kamuja. Átverve érzik magukat ugyanis azok a gazdák, akik eljöttek Budapestre a Szabó által szervezett tüntetésre. Szabó teljesen abszurd módon azt állította, hogy a traktorok a Gellért téren gyülekeznek, de nem engedik be őket a tüntetés helyszínére. Több gazda felvetette, hogy menjenek oda, mire Szabó lebeszélte őket erről, mondván, a tüntetés a Dózsa György úton szabályos csak. Néhányan azonban elmentek megnézni a vélt traktorokat, ám egy sem volt a Szent Gellért téren. A tüntetők – akik David Copperfieldhez hasonlították Szabót – végül hol dühösen, hol csalódottan hazamentek.

Szabó, miután a tüntetők távoztak a helyszínről, sátrat kapott néhány segítőjétől mondván, nem méltó az, hogy padon aludnak a tüntetés szervezői, és a Műcsarnok tövében lesátorozott, ahonnan hétfő reggel jelentkezett be élő videóben papucsban és esőkabátban, mert akkor még nyirkos volt az idő. Ezen a ponton még nyoma sem volt annak, hogy bármi is lenne az eseményből, Szabó mondhatni egyedül maradt és segítőivel sátrazott.

Az élő bejelentkezésben olyanokat mondott, hogy az eseményt tizenegy napra jelentették be a rendőrségen, azaz augusztus 31-ig. A tüntetés a végül elhalasztott tűzijáték miatt a Dózsa György útra kapott csak engedélyt a rendőröktől, itt a SYMA csarnokig mindkét külső sávban tudnak demonstrálni a járművekkel.

Állítása szerint a pesti alsó rakpartra is van engedélyük augusztus 26-ára, így pénteken déltől oda is terveznek menni. Ez utóbbi azért is érdekes, mert végül a kormány egy héttel későbbre, azaz augusztus 27-re halasztotta a tűzijátékot, így annak felszerelése minden bizonnyal továbbra is az útban lesz egy gazdatüntetéshez.

Egy traktor útnak indult

A kormánypárti HírTV-n sem maradt el a mélyelemzés, a vendégek az ellenzék állapotát látták az egészben, abban, hogy ellenzéki pártok és szimpatizánsok hittek ebben, ami azért érdekes, mert bár Vásárhelyi Mária szövegével konferálták fel a blokkot, abból kiderülhetett volna az is, hogy Szabó Bálint nem egy tipikus ellenzéki figura, és onnan is rengeteg kritikát kap akár Szegeden is, még Botka Lászlóval is rendszeresen állnak perben.

Az egyik vendég egyenesen arról beszélt a „balliberális ellenzék” bemutatása után, hogy szerinte abban bíztak egyes pártok, vagy személyek (akik valójában ismerték Szabót), hogy majd mégis feltéved tíz traktor, amiből aztán lehet jó beállítással felvételeket közölni, meg majd talán a CNN és a BBC is idejön. Hátha „néhány futóbolond eljön az ő szavára”. A műsorvezető szerint a HírTV riportere megszólaltatott pár tüntetőt, és szerinte egy darab gazda sem volt köztük. Csak „a szokásos keménymag”, tehát nyugdíjas és pedagógus.

Még a Kormányinfón is előkerült Szabó Bálint és az elmaradt gazdatüntetés, ami hét fővel azóta is tart Budapesten. Gulyás Gergely egyenesen Vásárhelyi Mária szociológus posztját ajánlotta, amelyben Vásárhelyi közveszélyes politikai kalandornak nevezi a szegedi politikust, de olyan jelzőkkel is illeti, mint „kártékony futóbolond”. Eközben úgy tűnik, hogy a gazdák valamennyire elkezdték szervezni magukat, már egy traktoros és több autós tüntető Budapesten van, illetve oda tart. Ahogyan mi is, ugyanis megnéztük a Szabó-féle, napok óta tartó gazdatüntetést.

A szegedi városházába 2019-ben listáról bejutó, országos botrányairól ismert politikus ugye 1800 trakotor és 2200 autó érkezését ígérte szombaton estére a Dózsa György útra tüntetni. Végül százas tömeg és elégedetlenség volt, pedig egy ponton Szabó mindent überelve még azt is mondta, 20–30 ezer tüntető várható aznap éjfélig a Hősök terénél. A végül megjelentek közül többen kérdezték is, hogy hol vannak a traktorok, amely kérdésekre Szabó különböző, olykor állítólag egymásnak is ellentmodnó válaszokat adott.

A 24.hu videós tudósítása szerint olyan helyzetbe is keveredett, mint amikor azt mondta, „szeretném egyértelművé tenni, hogy a gazdák itt vannak már”, amire a tüntetők sorra bődültek fel, hogy mégis „hol?”, majd „traktort akarunk”-kiáltásokkal fejezték ki nemtetszésüket. Arra a kérdésre, hogy mi a biztosíték arra, hogy ígéretei bekövetkeznek, és jön majd a sok gazda, Szabó kora este egyszavas és egyáltalán nem megnyugtató választ adott: „én”.

„Ha jól láttam, akkor a balliberális oldalon is sokan értékelték” – ezt mondta Gulyás Gergely a keddi rendkívüli Kományinfón arról, hogy az augusztus 20-i gazdatüntetés gazdák nélkül folyt, és említette is Vásárhelyi Mária „metszően pontos” értékelését. A szociológus posztjában arról írt, „napok óta hitetlenkedve figyelem az ellenzéki médiát, ahogy felül egy olyan közismert kalandor hazugságainak, mint Szabó Bálint”, aki szerinte „egészen hajmeresztő történeteket mesél elrablásáról, felgyújtásáról, megfagyasztásáról, megveréséről,

egy szó mint száz egy kártékony futóbolond”.

Szabó éppen szegedi önkormányzati képviselő, és Vásárhelyi szerint „valaki biztosan finanszírozza mostani ámokfutását is”. És ha már felmerült, hogy Szabó esetleg „futóbolond”, a választások előtt – merthogy április 3-án jelölt volt Csongrád-Csanádban, kevés sikerrelinterjúban kérdeztük őt korábbi ügyei nyomán arról, hogy valaha született-e klinikai szakvélemény, ami alátámasztja a vele szemben felmerült ilyen irányú találgatásokat. „Az Anna-kúti esemény kapcsán volt ilyen jellegű vizsgálat, és egyértelműen megállapította, hogy semmilyen pszichés probléma velem kapcsolatban nincsen” – felelte Szabó.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Beszélgetésünk során igen erősen tartotta magát ahhoz, hogy az 1800 traktor azért nem tudott Budapestre érni, mert „rendőrségi és kresz jogszabályi akadályokba ütköztek”. Egy példát is hozott erre, amely szerint Kecső József azért nem tudott felmenni Félegyházáról, mert egy olyan főúton közlekedett, ahol mezőgazdasági vontatóval nem lett volna szabad, s így hazament inkább. Az azonban továbbra is kérdés, hogy a maradék 1799 traktor valóban elindult-e, és tényleg nem sikerült-e feljutniuk Budapestre az említett okokból.

Rendszerváltásig maradnak

Kérdeztük arról, nem érzi-e, hogy átverte az embereket, amire azt mondta, „a gazdademonstráció kezdetét megelőző öt napban a teljes magyar sajtó attól volt hangos, hogy a rendőrség hivatalos közleménye szerint traktorral nem lehet bejönni Budapest utcáira”, ezért nincs meglepve azon, hogy végül egyetlen traktorosnak sikerült odaérnie, és ő sem tudott leparkolni végül. „Én hittem benne, hogy meg tudjuk csinálni, de a hatalom nyilván a rendőrség bevonásával ezt megakadályozta” – válaszolta Szabó arra a felvetésünkre, hogy mindezek ellenére ő folyamatosan azt kommunikálta, hogy hamarosan megérkeznek a tömegek tüntetőstől, traktorostól.

A hét főt tüntetés közepén ülve arról kérdeztük még, hogy meddig terveznek maradni. „Addig maradunk, amíg az országos gazdademonstráció minden célkitűzését el nem érjük, azaz amíg nem sikerül egy agráriumban bekövetkező szemlélet, és rendszerváltást lebonyolítani, és ezen túmenően nem sikerül érdemi előrelépéseket eszközölni a gazdatársadalom által szolidaritásból felvállalt egészségügyi, szociális, köznevelési, oktatási területen, illetve a katatörvény visszavonása kapcsán, valamint a rezsi, és az adóemelés visszavonása vonatkozásában, tehát amíg ezt nem sikerül elérni, addig itt maradunk.”

Szabónak az elmúlt időszakban korántsem ez az egyetlen érdekes ügye. 2020 márciusában keresztbe állta a szegedi Anna-kúti csomópontot, ami az egyetlen hely a városban, ahol mind az öt villamosviszonylat találkozik. Demonstrációjával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a koronavírus a közösségi közlekedésben terjed a legjobban, így azt teljesen le kellene állítani. Alig egy évvel később azt állította, hogy elrabolták őt, de ez még a rendőrség szerint sem történt meg.

Fotó: Bálint András / Szegeder

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Ha most lennénk abban a helyzetben, nem állnék keresztbe az Anna-kúton

Interjú Szabó Bálint jogásszal, akivel jelöltsége kapcsán beszélgettünk az elmúlt évek botrányairól, eltűnéséről és a közelgő választásokról.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder