Lázár János külön tárgyalt Orbán Viktorral, hogy végül Paks II. ügye ne hozzá kerüljön

Lázár János a 444.hu újságírójának kérdésére árulta el a bizottsági meghallgatása után, hogy külön tárgyalt Orbán Viktorral arról, hogy ne hozzá kerüljön Paks II. ügye.

Mi is megírtuk még a hvg.hu információira hivatkozva, hogy amikor Orbán Viktor miniszterelnök szerdán megbeszélést folytatott politikusokkal a kormányalakításról a Karmelita kolostorban – erről a miniszterelnök fotót is közölt a Facebook-oldalán „Alakulunk” címmel –, a tanácskozáson többek között ott volt Lázár János is.

Akkor még nem lehetett tudni, hogy milyen kormánypozíciót fog kapni az egyébként visszavonulását hangoztató képviselő, aki a makói és a vásárhelyi körzetet vitte el Márki-Zay elől, de a hvg.hu szerint vele húzódott el leginkább az előzetes egyeztetés, mert a kiszivárgott hírek szerint Lázár nem tartotta elég fajsúlyosnak azt, amit Paks II. megépítésének menedzselése jelentene.

Aztán végül  Nem így lett; Lázárból építési és beruházási miniszter lesz, Paks II. pedig a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumnál kötött ki.

Korábbi pletykák szerint a paksi ügyekért eddig felelős Süli János nem lett volna tagja a következő kormánynak, mivel neki kellett volna elvinnie a balhét, amiért 8 éve egy helyben topog az atomerőmű bővítése. Ez sem bizonyult teljesen iaznak, ugyanis a 30 milliós végkielégítéssel távozó Süli János egykori paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter is a külügynél dolgozik tovább.

A kormányba végül visszatérő Lázár Jánosnak csütörtökön egy bizottsági meghallgatáson kellett részt vennie, amely során megszavazták őt a pozícióba. A meghallgatásról alább írtunk:

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lázár János már megint utolérné Ausztriát, viszont egy magyar világ felépítésére kérte őt Orbán Viktor

Lázár János, aki az előző ciklusban a mezőhegyesi ménesbirtok irányításáért és a dohányzás visszaszorításáért felelt kormánybiztosként, saját elmondása alapján immár 20 éve parlamenti képviselő. Ez alatt az idő alatt rengeteg ország- és városépítő munkát végzett, a következő időszakra pedig az lesz a célja, hogy létrejöjjön egy olyan országépítő struktúra, amelynek segítségével Magyarország Európa egyik legjobb országa legyen 2030-ra. Végre olyan életszínvonal legyen az országban, amilyet minden magyar megérdemel, most itt a lehetőség utolérni Ausztriát.

A bizottsági ülés után Lázár azt mondta a 444.hu újságírójának, hogy külön tárgyalt Orbán Viktorral arról, hogy ne hozzá kerüljön Paks II. ügye. A videóban egy másik kérdésre azt mondta a beruházásról, hogy azért nem hozzá tartozik a projekt, mert ez egyelőre egy olyan kiemelt beruházás, ahol még számos nyitott kérdés van. Lázár azzal érvelt, hogy jelenleg engedélyeztetés alatt áll a beruházás, nem kezdődött el az építkezés. Amint azt megírtuk, a Budapesti Fejlesztési Központ viszont Lázárhoz került.