100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Európa egyetlen termálvízben élő tündérrózsája eltűnt természetes élőhelyéről, a Nagyvárad melletti Püspökfürdő egykori Pece-tavából. A Szegedi Tudományegyetem biológusai most nagyváradi kollégáikkal együtt próbálják visszahozni. A Transtelex november 6-i beszámolója szerint az SZTE Növénybiológiai Tanszékének munkatársai és hallgatói a napokban Nagyváradra utaztak, hogy a helyi egyetem kutatóival dolgozzanak a hévízi tündérrózsa megmentésén.

A szegedi és a nagyváradi kutatók közösen mérik fel a meleg vizű medencék hőmérsékleti és kémiai jellemzőit, mert a püspökfürdői források vízhozama továbbra is bizonytalan. A mérésekből derül ki, milyen feltételek mellett maradhat meg a növény hosszú távon, és milyen körülmények kellenek a későbbi visszatelepítéshez.

A kutatásnak van egy gyakorlati iránya is: azt vizsgálják, hogyan takaríthatja el a tündérrózsa a vízből a szennyeződéseket. A Transtelex szerint a kísérletekben meglepően jól bírja a háztartási tisztító- és mosószerek vegyszermaradványait, és azt is tesztelik, képes-e megkötni veszélyesebb, sugárzó anyagokat. A cél az, hogy a megerősödött növényállomány új melegvizes élőhelyeket népesítsen be, és természetes szűrőként tisztítsa a Bihar megyei termálvizeket.

A növényt eközben Cristian Blidar nagyváradi munkacsoportja steril laboratóriumban, szövettenyészetekből sokszorosítja. Ez a mikroszaporítás kórokozómentes utódokat ad, és a még megmaradt kevés anyanövényt sem kell hozzá bolygatni. Emellett új, mesterséges élőhelyeket alakítanak ki, és felkészítik a túlélésre a Nagyváradi Egyetem kampusztavaiban nevelt példányokat.

A Transtelex szerint a 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején a környékbeli üdülők és magánpanziók mértéktelen, sokszor illegális termálvíz-kitermelése miatt drámaian csökkent a források hozama. 2011 végére a meder szinte teljesen kiszáradt, a sekély maradék víz télen befagyott, és ez végzett a fagyérzékeny növény természetes populációjával. Azóta csak a kutatók által kimentett, mesterséges medencékben gondozott példányok élnek. A tó állapotáról később is érkeztek hírek: 2020 tavaszán, amikor a járvány miatt leállt a turizmus, átmenetileg ismét megtelt termálvízzel.

A virágot Kitaibel Pál azonosította 1798-ban. Igazi otthona az 1834-es érmelléki földrengés után alakult ki, amikor a Bugyogó-forrás vize tóvá duzzasztotta a Pece-patakot. A gőzölgő vízen úszó fehér virágokról Ady Endre is verset írt. Sokáig a harmadidőszakból itt ragadt élő kövületnek tartották, a genetikai vizsgálatok azonban kimutatták, hogy azonos a nílusi tündérrózsával. A Transtelex szerint valószínűleg a török hódoltság idején vagy a korai fürdőkultúrával került a térségbe, botanikai, kulturális és ökológiai értékén azonban ez semmit sem változtat.

A munka a CleanAIR nevű román–magyar Interreg-projekt keretében zajlik. A projektet a Nagyváradi Metropolisz Övezet vezeti, partnere Békéscsaba, a Szegedi Tudományegyetem és a Nagyváradi Egyetem. A 2027 áprilisáig futó, mintegy 2,48 millió eurós (nagyjából 900 millió forintos) program fő célja a levegő- és vízszennyezés csökkentése, a tündérrózsa mentése ennek csak egyik része.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…