100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A szegedi Pharmacoidea Kft. Alzheimer-kór korai felismerését célzó vérbiomarker-fejlesztését az Európai Bizottság Innovációs Radar programja „piacra kész” fejlettségi szintűnek, piacteremtési lehetőségét pedig „nagyon magasnak” értékelte – írja a Délmagyar. A Syndecan-3 alapú fejlesztés célja olyan véralapú diagnosztikai eljárás továbbfejlesztése, amely a biomarker mérésével hozzájárulhat az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó kóros folyamatok korábbi felismeréséhez és a fokozott kockázatú betegek azonosításához.
A technológia tudományos hátterének kialakítását egy hazai kutatás-fejlesztési támogatás is segítette. A Pharmacoidea konzorciumvezetésével 2021-ben indult el „A cukoranyagcsere és a neurodegeneráció összefüggéseinek feltérképezése innovatív termékfejlesztés érdekében” című projekt, amelynek teljes költsége 585 millió forint volt. Ehhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 415,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. A projektben a Pharmacoidea mellett az SZTE, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Lissé Kft. vett részt.
A Pharmacoidea korábbi kutatásai olyan sejtfelszíni proteoglikánok szerepét vizsgálták, amelyek kapcsolatba hozhatók a neurodegeneráció során kialakuló fehérjeaggregátumok képződésével és sejtek közötti terjedésével. Ez alapozta meg a proteoglikánok, köztük a Syndecan-3 diagnosztikai alkalmazásának vizsgálatát. A fejlesztés jelenleg az Európai Unió Horizont Európa programjából finanszírozott PREDICTOM projektben folytatódik, amely széles körben alkalmazható és költséghatékony módszereket fejleszt az Alzheimer-kór és más demenciák kockázatának korai felismerésére. Az Európai Bizottság szerint a következő fő feladat a vérteszt piacra lépésének előkészítése, a szükséges tőke biztosítása és a piaci lehetőségek bővítése.














