100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Tudom, hogy hol volt Lázár János, tudom, hogy mit csinált Lázár János, sejtem, hogy miért titkolta, és ezt már nyilvánosságra is fogjuk hozni” – mondta a Telexnek Ruff Lázár utazásairól, amelyek miatt az Origo 2014-ben pert indított a Miniszterelnökség ellen.
Majd úgy fogalmazott, hogy „leszédült az asztalról”, amikor meglátta, hogy Navracsics Tibor minisztériumában milyen volumenű szerződéseket kötöttek különböző cégekkel.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést. A szerdán közzétett videóinterjúban Ruff Bálint azt mondta, folyamatban van a Századvég átvizsgálása, amely az elmúlt tíz évben 20–30 milliárd forint között kapott közpénzt tanulmányírásokra, kutatásokra. Egyben jelezte, hogy ebben az ügyben is feljelentést fognak tenni.
A miniszter emlékeztetett, már tettek feljelentést a médiafigyelést „horribilis” összegekért végző Observerrel kapcsolatban, ahogy a Kommentár Alapítvánnyal szemben is, amelynek „huszonmilliárdért vettek ingatlanokat”. A Nézőpont Intézetnek fizetett pénzeket pedig „már adják össze” a kollégái.
A tárcavezető reményei szerint még ezen a héten körülbelül száz, úgynevezett háromezres határozat titkosítását feloldják és nyilvánosságra hozzák.
A büntetőjogi felelősséget firtató kérdésre válaszolva Ruff jelezte, arról a nyomozó hatóságnak kell döntenie. Mint mondta, minden szerződést aláírt valaki, „a háromezreseket például az akkori miniszterelnök”.













