100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Már folyamatban van az első bárka beállítása és rögzítése Pakson, rövidesen a második bárka is megérkezik – írta Magyar Péter a Facebookon. A kormányfő szerint megfeszített tempóban zajlik a munka a Paksi Atomerőműnél, a vízügyi és energetikai szakemberek, valamint a honvédség a Védelmi Igazgatási Hivatal részvételével.
A Duna jobb partján már megtörtént a terep előkészítése, jelenleg az utak kialakítása folyik, és elkezdődött a kövek beborítása is a mérnökök által készített tervek alapján.
A bal parton a honvédség erői alakítják ki a felvonulási területet és a depókat. Ezen az oldalon még csütörtökön, vagyis a mai napon megkezdődik a műtárgy építése is. Első körben 35 ezer tonna, később pedig további 110 ezer tonna követ építenek be a munkálatok során.

Magyar Péter arról is beszámolt, hogy jelenleg a Paksi Atomerőmű két turbinája üzembiztosan termel. Ezzel párhuzamosan Romániában a cernavodai atomerőművet teljesen le kell állítani, egy erdélyi lap azt írja, importból tervezik pótolni a hiányzó áramot.
Magyar Péter 15 órára sajtótájékoztatót jelentett be, amelyen szakemberekkel közösen ismerteti az építkezés részleteit.













