100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága 2026-ban is kiemelt figyelmet fordít a játszótéri eszközök biztonságának ellenőrzésére. A témavizsgálat idén február 2. és november 27. között zajlik a biztonság érdekében, közölték a Szegederrel.
A hatósági ellenőrzések a közterületi és intézményi játszóterek mellett az egyéb létesítményekben, például a vendéglátóhelyeken vagy játszóházakban található játszótéri eszközökre is kiterjednek.
A szakemberek ellenőrzik többek között az üzemeltetők által vezetett nyilvántartásokat, a kötelező időszakos felülvizsgálatok és karbantartások dokumentálását, valamint a jogszabályban előírt tájékoztató táblák meglétét. Az ellenőrzések valamennyi jelentősebb játszótéri eszköztípusra kiterjednek, így a hintákra, csúszdákra, mászókákra, forgóeszközökre és kombinált játszótéri eszközökre is.
A vármegyében az ez idáig végzett helyszíni ellenőrzések során a hatóság összesen 22 játszóteret és mintegy 173 telepített játszótéri eszköz üzemeltetésének feltételeit vizsgálta, ezalatt nem állapított meg hiányosságot, szabálytalanságot.
A fokozott hatósági jelenlét mellett a szülők és a pedagógusok körültekintése is fontos szerepet játszik a balesetek megelőzésében, közölték. „Érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a játszótéri eszközök megfelelő állapotban vannak-e, nem sérültek-e, illetve nem találhatók-e rajtuk balesetveszélyes, kiálló vagy éles részek. Fontos továbbá, hogy a gyerekek életkoruknak megfelelő eszközöket használjanak, valamint a játék során biztosított legyen a folyamatos felnőtt felügyelet.”
A játszótér bejáratánál elhelyezett tájékoztató táblán megtalálhatók az üzemeltető adatai és elérhetőségei. Amennyiben a látogatók sérült vagy veszélyes játszótéri eszközt észlelnek, célszerű azt haladéktalanul jelezni az üzemeltető részére.














