100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet” – ezzel a mondattal jelentette be Magyar Péter miniszterelnök, hogy Polgár Juditot kéri fel a köztársasági elnöki tisztség betöltésére Sulyok Tamás helyett. A miniszterelnök azt írta, kedden személyesen találkozik a világhírű sakkozóval, hogy megkérdezze tőle, vállalná-e a feladatot az új Alkotmány elfogadásáig.
Az új államfő megválasztásáig hétfő nulla órától Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnöki feladatokat. Erre azután került sor, hogy Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, amellyel hivatalosan is megszűnt a köztársasági elnöki megbízatása. „Az átmeneti időszakban minden erőmmel azon leszek, hogy a rám ruházott feladatokat kiegyensúlyozottan, pártatlanul és az ország érdekeit szolgálva végezzem” – fogalmazott Forsthoffer Ágnes.
Magyar bejegyzésében arra is kitért, hogy a köztársasági elnöki tisztség nem egyszerűen egy hivatal vagy munkahely, hanem „a legmagasabb szolgálat”, amelynek lényege minden magyar képviselete. Úgy véli, Polgár alkalmas erre a szerepre, mert neve „évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással”.
Bejegyzésében felidézte, hogy Polgár a sakktörténet legeredményesebb női játékosa, aki 26 éven át megszakítás nélkül vezette a női világranglistát. Ötszörös sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, életútját nemrég A sakk királynője című dokumentumfilm mutatta be, néhány hete pedig a Cambridge-i Egyetem Christ’s Collegeának tagjává választották.













