100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Visszavesszük az egyetemünket a fideszes pártalapítványtól! És Európa legjobb, legszínvonalasabb intézményévé fejlesztjük” – többek között erről is beszélt szerdai parlamenti felszólalásában Stumpf Péter tiszás országgyűlési képviselő, akit Szegeden nominálisan a legnagyobb különbséggel választottak meg a helyiek.
Erre is kitért beszédében: Szegeden, amikor Magyar Péter akkori miniszterelnök-jelölttel a Széchenyi téri színpadon álltak, az őt megválasztó polgároknak tulajdonképpen megígérték ezt. A választók pedig ezért is küldték őt a Parlamentbe. Erre jelenthet megoldást az Alkotmány módosításának 3. pontja, amit a Tisza Párt nyújtott be szerdán.
Stumpf szerint, aki maga is tanított, tanít a Szegedi Tudományegyetemen, a felsőoktatásban az alapítványi modellváltás szakmailag és anyagilag is kudarc volt.
„Kárt okozott a hallgatóknak, akik elvesztették a lehetőséget, hogy nemzetközi ösztöndíjakra pályázzanak, részt vehessenek az Erasmus programban. Kárt okozott a tudománynak és az oktatóknak, mert elvágott minket a fontos nemzetközi forrásoktól. És kárt okozott minden magyar embernek, mert részben ezért nem jutott hozzá hazánk az uniós forrásokhoz” – fogalmazott beszédében.













